Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 6 + 10    

A password will be emailed to you.

Exkluzív interjú: Bong Joon Ho

Bong Joon Ho: „A gazdagok mindenhol csak azt látják, amit szeretnének”

Egyszerre gyilkos és fekete humorú szatíra, feszültséggel teli thriller, sokkoló horror és nyomasztó társadalmi dráma a koreai Bong Joon Ho Élősködők című műve, amely behúzta a patinás Arany Pálmát az Alehandro G. Iñárritu vezette zsűritől. Persze amikor májusban leültem beszélgetni vele, akkor még szó sem volt arról, hogy az Élősködők 2019-ben rekordokat dönt a mozikban, a legtöbbet dicsért idegen nyelvű film lesz a sajtóban, vagy éppen a legesélyesebb Oscar-várományosként emlegetjük. Szóval a sok „leg” még jócskán nem volt a képben így fordulhatott elő, hogy a VOX színeiben személyes interjút készíthettünk a koreai zsenivel.

Csákvári Géza

BongJoonHo04Ön tényleg magyar? (kezdi a beszélgetést Bong Joon Ho, miután a sajtós odakísért, és bemutatott neki egy cannes-i hotel tetején lévő bárban)

Igen. Miért?

Mert akkor biztos örül, ha elárulom: az Okja utómunkálatainak egy részét Magyarországon végeztük. Sőt, tulajdonképpen az egész filmzenét Budapesten vettük fel, a Magyar Rádió egy nagyon patinás épületében. A zenészek majdnem mind magyarok voltak. Jaeil Jung zeneszerző választotta őket: azt mondta, itt vannak olyan komolyzenészek, különösen vonósok, akik probléma nélkül el tudnak játszani mindent. Szóval varázslatos emlékeim vannak Budapestről. Nem csak a sikeres munka miatt, a város is elvarázsolt. Nagyon más, mint Dél-Korea bármelyik pontja.

Ebben nem kételkedem. Viszont az Élősködők alapján azt kell, hogy mondjam: ugyanolyan szélesre nyílt az olló a társadalmunkban a gazdagok és a szegények között, és eltűnt a középosztály. Mindemellett az összes műve hordoz magában nem kevés társadalomkritikát. Ez azért van így, mert szociológiát tanult?

Tény, hogy tényleg tanultam szociológiát az egyetemen, de kábé annyit, hogy pontosan tudjam: semmit nem értek hozzá. Ebben sokat segített, hogy tulajdonképpen egyetlen órára sem mentem be, mert sajnos egy időben volt az egyetemi filmklubbal, ahol európai klasszikusokat nézhettem. Az más kérdés, hogy a nap legnagyobb részében, jelesül, amikor nem filmet nézek, javíthatatlan yoyeur vagyok. Szóval a szociológia, illetve a tudományos társalgások nem izgatnak, de a társadalom gyakorlati oldala annál inkább. Mániákusan figyelem meg a körülöttem lévő emberek gesztusait, tetteit és reakcióit. Minden individuum másképpen reagál, és ezt igyekszem feldolgozni. A társadalmat ezek a folyamatok és reakciók alkotják meg azzá, amit mi is megélünk. Ebből fakad a filmjeim atmoszferikussága. Társadalomkritikának még csak nem is nevezném, mert én csak azt mutatom meg, amit látok. Az, hogy ez a mozivásznon fikciós környezetbe helyezve sokaknak hihetetlennek, túlzónak, vagy mondjuk groteszknek tűnik, számomra egészen furcsa reakció.

Sokat gondolkodtam, hogy tulajdonképpen kik is az élősködők a filmben, aztán úgy döntöttem: effektíve mindenki az. A gonosz erők pedig mindig a föld alól támadnak. Érdekes, már-már vallási szimbólumrendszerrel dolgozik.

Maximálisan egyetértek, de amikor a film címét kiejtem, én a szegény karaktereket értem élősködők alatt, hiszen ők azok, akik támadó jelleggel lépnek fel a történetben. Ugyanakkor teljesen érthető az ön álláspontja is, hiszen a gazdagok viszont nem képesek megtenni egyedül semmit sem. Más embereket alkalmaznak, hogy elvigyék őket helyekre, sőt, hogy megetessék őket. Szóval igen, mindenki parazita. Magának a szónak van egy erős negatív jelentése, és a legnagyobb harc akkor bontakozik ki, amikor az élősködő az élősködő ellen fordul. Többen kérdezték tőlem már, hogy miért nem készítetek pozitívabb kicsengésű filmeket, mert az élet sokkal szebb, mint ahogy én ábrázolom. Mindig cáfolom ezt az állítást. Hangsúlyozom most is: én a valóságnál sokkal finomabb vagyok. A fő kérdés, amit fel szerettem volna tenni, hogy tulajdonképpen hogyan válik az összes ember élősködővé?

Honnan jött ez az ars poetica?

BongJoonHo02Nézze, egy filmrendező is csak olyan ember, mint a legtöbb. Kíváncsiak vagyunk: ha látok egy gazdag embert, izgat, hogy tulajdonképpen mennyi pénze lehet. Vagy amikor felszállok egy repülőre, azon is töröm a fejem, hogy kik és miből utaznak business osztályon, és kik turistán. Ezt tette velünk a kapitalizmus. Folyamatosan a pénz és az azzal járó hatalmon jár az eszünk, szeretünk egymás zsebében turkálni, persze verbálisan, ehhez pedig kifejlesztettük a szükséges radarokat. Egyébként én trendet látok abban, ahogy mi, rendezők reagálunk erre a jelenségre: a Jordan Peele rendezte Mi, vagy Hirokazu Kore-eda Bolti tolvajokjai, de a maga módján Lee Chang-Dong Gyújtogatókjai is a társadalmi különbségekről beszél.

Az Élősködők gazdagjainak a megteremtésénél mi volt a célja?

Nem szerettem volna műveletlen újgazdagokat mutatni. Fontos volt a számomra, hogy legyenek hiúak, tehát láttassák, hova tartoznak státusz szempontjából. Mindemellett van bennük olyan sznobizmus, hogy kifinomultnak tűnjenek. A művészetet fontosnak tartják, ezért is laknak olyan házban, amelyet egy híres építész tervezett. Azt akarják sugározni, hogy van művészi érzékük, többek, mint mások. Ám a nagy kérdés, hogy kik előtt akarják ezt projektálni, mert totálisan elszigetelik magukat a külvilágtól. De be kell, hogy valljam, a legnagyobb lelkesedéssel a gazdag anya karaktere izgatott. Szemmel láthatóan többször átverik a szélhámosok, de arra gondolok, hogy ő ennek ellenére kifejezetten okos. Ami miatt elbukik, hogy naiv. Az ilyen elzárkózó emberek egyszerűen nem számítanak arra, hogy valami rossz történik velük, mert korábban sosem történt ilyesmi az életükben. Biztos idejekorán férjhez ment. Arra gondoltam, hogy talán még metrón sem utazott soha, így bárkiről elhiszi, amit állít magáról.

A szélhámos család lakása is magáért beszél. Egy nyomasztó szuterén, ahová még a wifi sem ér el.

A látványtervező csapattal sok épületet castingoltunk Szöul szegénynegyedében. Tényleg vannak efféle félig földalatti lakások, ám ezek többsége lakatlan, ezeket vettük példának. Itt azt akartuk kihangsúlyozni, hogy ez a család minden bizonnyal ingyen él itt.

A szegény szereplők között nemhogy a szolidaritás, vagy az összhang hiányzik, de jobban gyűlölik egymást, mint a gazdagokat. Ezt miért így ábrázolja?

BongJoonHo03Ez szomorú, de így van a valóságban is. Készítettem már olyan filmet, mint például A gazdatest, amelyben összefognak az emberek, de hát az mese volt. Az Élősködők meg dráma.

Persze, értem, a fogyasztói társadalom egy hazugság, a világ az utolsókat rúgja. A Snowpiercerben még a világvégét is megmutatja. Annyiban kiegyezhetünk, hogy az átlagosnál kicsit pesszimistább?

Akkor lennék igazán pesszimista, ha nem tudnék filmeket készíteni. Mindazonáltal nem igaz, hogy nincs semmi remény az Élősködőkben. Minimálisan optimista. Mint amikor ott van egy sötét barlangban az ember, és látja, hogy valahonnan azért beszűrődik némi fény. Egy magát valamire adó rendezőnek csínján kell bánnia a reménykeltés eszközével. Az nagyon kiszámítható és hatásvadász lenne, ha ész nélkül adagolnánk a happy endet, mert azzal csak valami hamis illúziót terjesztenék. Mindemellett ezt nagyon sokan nyújtják rajtam kívül, de azok nem életszerűek. Azzal, hogy nem hazudok feleslegesen, pont a humanista alkotóművészet céljait szolgálom.

Akkor mondhatom a filmjeire, hogy „politikusak”?

Mozifilmek – én ezt a kifejezést szeretem. Mint filmőrült, én is olyan műveket szeretnék készíteni, amelyekre szívesen beülnék, amik megadják azt az élményt, amiért elmegyünk a moziba. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, olyan karaktereket kell alkotni, akik magukkal ragadók. Szóval ahelyett, hogy nagy politikai összefüggéseket és elméleteket tárgyaljak ki, inkább személyes sorsokat mutatok be, amelyeket persze befolyásolhat a politika. Dél-Korea kis ország, érdekes múlttal. Ha hiteles akarok lenni, akkor nem lehet nem beszélni történelemről és annak a társadalomra gyakorolt hatásairól. Ha meg ezt megteszem, a sajtó leszűri, és megírja, hogy ez mit jelent politikai szempontból. Szóval ne aggódjon, ez nincs ellenemre, és megértem, hogy zsurnalisztaként ezt kérdezi tőlem.

Mivel magyarázza azt, hogy ezeket a meglátásait a világon mindenhol értik?

Mert a gazdagok mindenhol csak azt látják, amit szeretnének.

Muszáj rákérdeznem a vér szerepére a filmjeiben: mi alapján dönti el, hogy megmutatja, illetve hogy mennyit? Esztétikai szempontból kérdezem.

BongJoonHo05Az, hogy mikor mutatok vért, törött csontokat, vagy végzetes bemetszéseket az emberi testbe – most meg fog lepődni: teljesen mindegy. Ez a legegyszerűbb filmrendezői eszköz, de egyben veszélyes is: ha félelmet akarok kelteni, minél kevesebbet kell használni, mert ha túlzásba viszed, a néző igen hamar rájön, hogy az egész kamu, és elkezd nevetni a látottakon, mert hozzászoktak a trükkökhöz és a speciális effektekhez. Na, próbálj meg ezután suspense-t teremteni! Ez különösen igaz a vérre. Senki sem gondolja azt, hogy ha vörös folyadékkal elárasztom a kompozíciót, akkor az vér. Persze, ha szimbólum, mint Stanley Kubrick Ragyogásában, akkor az más kérdés. Ám gondoljon csak Hitchcockra: az ő filmjei sem attól működtek, hogy folyt a vér. Vagy a korai Brian De Palmákra. Az Élősködőknél sem az az ijesztő, hogy valaki vérzik, vagy sem, így amennyire lehet, minimálisan használtam. Akkor, amikor muszáj volt, és megérte.

Azért a horrorelemeket előszeretettel vegyíti humorral.

Ez afféle újságírói felvetés, amikor például a mixernek azt mondanám, hogy milyen sokféle alkohol van a koktélban. Ő sem tudná elmagyarázni szavakkal, hogy mit, mikor, miért és hogyan kevert, vagy rázott össze, mert a jó mixer ösztönösen dolgozik, és sokszor improvizál. Én sem tudok értelmes magyarázattal szolgálni arról, hogyan írom a forgatókönyveimet, nem is vagyok tudatában annak, hogy műfajokat keverek, mert csak a karakterépítés és a szituációk határozzák meg a meséimet.

Ahhoz képest, hogy a Snowpiercer és az Okja angol nyelvűek, milyen volt visszatérni a hazai pályára?

Nem terveztem semmit, természetszerűen történt. Mint meséltem korábban, voyeur vagyok és régóta bennem volt, hogy a körülöttem élő emberekről meséljek. Olyanokról, akikkel akár bármelyik nap összefuthatok. Aztán egyszer csak úgy jött, hogy szűkítettem a körülöttem lévő világon. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy elővettem egy nagyítót, és igazán mélyre mentem egy pontba sűrítve. Ugyanakkor igaz, hogy a Snowpiercer és az Okja sokkal nagyobb költségvetéssel készült filmek voltak, ezért az Élősködőket én nem is raknám melléjük. Sokkal inkább a korábbi koreai filmjeim mellé való, ha már kategorizálni kell magamat.

Ebben benne van az is, hogy tulajdonképpen mindkét filmet vegyesen fogadták világszerte? Voltak, akiknek élete kultműve lett, különösen a Snowpiercer, de akadtak olyanok is, akik elégedetlenek maradtak.

BongJoonHo06Ebben a két filmben számomra az volt a csoda, hogy a világ legtöbb részén felirat nélkül értették az emberek. Amúgy igaz, valóban nem mindenhol fogadták ugyanolyan lelkesedéssel. Koreában, Kínában és Franciaországban nagy siker volt, míg Németországban és Japánban viszont megbukott. A box office sikert senki sem tudja megjósolni, kis örömhír, hogy a kritikusok még azokban az országokban is lelkesnek bizonyultak, ahol nem voltak olyan jók a számok. Azt remélem, hogy aki látta, az elismeri, hogy kimagasló színészi alakítások voltak benne: Chris, Tilda, Octavia, John és Ed. Elképesztő csapat4 Úgy érzem, hogy mindegyiküknek egy olyan arcát láttuk, amit addig soha.

Mondanom sem kell, ez a filmje sem túl optimista. Sőt, ez a legvégletesebb.

Igen, mert egy vonaton ülünk, amelyről nem lehet leszállni, különben meghalunk. Ha pedig megáll a vonat, akkor is. Ennek a fesztültsége nagyon izgatott. Gyerekkoromban nagyon sokat vonatoztam, mindig elképzeltem, milyen lehetne ott élni. Koreában van olyan szolgáltatás, hogy vonatmozi. Az emberek csak azért utaznak rajta, hogy megnézzenek egy-egy filmet, majd leszálljanak azon az állomáson, ahol felszálltak. Egyébként technikai és történetmesélési szempontból azt hittem, ez volt a csúcs, amikor forgattam. De aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van. A Snowpiercer csak látszólag játszódik kis térben, mert mindig volt egy újabb vagon, ahová a karakterek előre tudtak nyomulni. Az igazi kihívás az Élősködők volt, mert itt nagyon sok figurát kellett mozgatnom egyetlen helyszínen. Szóval az én rendezői oldalamról nézve az Élősködők volt a legvégletesebb alkotásom eddig.

Amikor megnyerte az Élősködőkkel az Arany Pálmát, mi jutott először az eszébe?

Cannes maga az őrület. Vörös szőnyeg, premier utáni eufória, aztán a sajtótájékoztató és az interjúk, ahol végig azt kérdezték: várom-e, hogy nyerjek. Nem tudtam ezekre a felvetésekre akkor mit mondani, mert eszembe sem jutott, hogy pont egy kisköltségvetésű koreai drámámra mondják azt, hogy a mezőny – és egyben a világ – legjobbja. Az első gondolatom az volt, hogy „Úristen, most mi lesz”? De nem volt sok időm csodálkozni ezen, mert Cannes-ban minden vérprofi, és forgatókönyv szerint terelnek ide-oda. Először a fotósok előtt kellett pózolni, majd volt egy rövid sajtótájékoztató, utána meg jött a party, ahol mindenki velem akart koccintani és inni. És hát ittam. Aztán arra eszméltem, hogy másnap reggel van, és a hotelszobámból kisétálva azt látom, hogy a palota és a környékén már tekerik össze a szőnyegeket, és a tegnapi tömeg helyett csak néhány nyaraló lófrál az utcán. Amikor úgy éreztem, egyedül vagyok, ekkor kezdtem el csak felfogni a tényeket, és érzelmileg megélni a győzelmet.

Kapcsolódó cikkek:
A magazin: 2014. augusztus
A magazin: 2013. április
Poszter-mustra

Kapcsolódó cikkek:

  1. Interjú: Marion Cotillard
  2. Interjú: Sofia Boutella
  3. Interjú: Matt Dillon

 

Szólj hozzá!