Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 7 + 8    

A password will be emailed to you.

2011.07.15.- Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. rész

KRITIKA

Kedves Mr. Potter, örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a filmvilág halhatatlanjai közé!

Szöllőskei Gábor

Engedje meg, hogy levelem elején elmerengjek kicsit a régmúlton, mikor még 11 éves zöldfülűként koptatta a roxforti iskolapadot, és már e zsenge korban is móresre tanított trollokat, ármánykodó tanárokat, hatalmas pókokat, no meg egy bazinagy baziliszkuszt. Igaz, akkoriban még felettébb családbarát hangulatban, kissé papírízzel a szájában rótta a roxforti folyosókat, ezért szakmailag nem is vették komolyan, a közönség millió dolláros adományai azonban, feltételezem, elegendő kárpótlást jelentettek.
Az évek során láttuk felnőni, és azt is, hogy mire képes egy-egy tehetségesebb rendező karmai között: színészi játékra, példának okáért. Kellemesen sötétedett az atmoszféra is, lassan eljutottunk odáig, hogy nem kellett tízéves gyerekeket bérelnünk ahhoz, hogy körberöhögés nélkül beülhessünk egy-egy Potter-kalandra. Az élet azonban ingoványos, így némi szinuszgörbéhez hasonlatos színvonalkilengés után kíváncsian vártam a nagy finálét, hogy miként búcsúzik rajongóitól: belesüppedvén a giccses nevelőcélzat, a hatástalan dráma és itt-ott elvétett akciólufik mocsarába, avagy izgalmasan és emlékezetesen. Tíz év távlatából pedig bátran kijelenthetem, hogy ügyesebben búcsúzott, mint ahogy beköszönt anno. Igaz, egy egész dekád kellett ahhoz, hogy infantilis tejfelesszájúból pattanásos stréberré, majd végül komoly, érett felnőtté váljék, s hogy történetének végére minket is újfent elkapjon az a bizonyos beszippantófaktor.
Bevallom, elmorzsoltam néhány könnycseppet a lehengerlő akciójelenetek közé ékelt drámaszekvenciák közepette, ebben pedig nagy szerepe volt az önt fényképező és az ön alá muzsikát komponáló kollégáknak is, ám nem vitatható el Mr. Yates (tudja, aki ott hadonászott egész nap a forgatáson) érdeme sem. Ja, és ezúton küldöm gratulációimat a trükkgárdának, kiket eddig csupán kétszer jelöltek Oscarra (az Azkabani fogolyért és a Halál Ereklyéi I. részéért), ám most meg is érdemelnék az elismerést. Fontos volt megneveznem azokat, akik gondoskodtak arról, hogy az ön utolsó kalandja olyan legyen, amilyen: egy üresjáratok nélküli, varázslatos hullámvasút; egy hatásos fantasy; egy vérbeli nyári blockbuster. Kötözködni persze, mindennel lehet, ám van, amivel felesleges, főként, amennyiben az maximálisan kielégíti célközönségének igényeit. Mindezért pedig szeretnénk köszönetet mondani, Mr. Potter: hogy tíz éven keresztül okot szolgáltatott arra, hogy dicsérő és becsmérlő szavak együttes erejével beszélgethettünk önről, hogy figyelemmel kísérhettük szövevényes fiatalkorát, és reméljük, semmi nem zavarja majd megérdemelt pihenését (hiszen a csúcson kell kiszállni). Üdvözlettel: a VOX csapata.

130 perc, amerikai-brit

Kapcsolódó cikkek:
Peninsula: Holtak szigete
Jojo Nyuszi
10.10.07.- Méz

Kapcsolódó cikkek:

  1. 2010.11.25.- Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. rész
  2. 2009.07.23.- Harry Potter és a Félvér Herceg
  3. 2007.07.12.- Harry Potter és a Főnix Rendje

 

Szólj hozzá!