2011.05.12.- Paul
KRITIKA
A geekek köztünk vannak. Az egy dolog, hogy a vásznon gyakran látjuk őket, de az utóbbi időben egyre több lehetőséget kapnak arra is, hogy filmet készíthessenek.
Hlavaty Tamás
A Paul sok vonásában hasonlít a Fanboys – A rajongók háborúja mozira: itt is filmbuzik robognak a céljuk felé, ami egyik esetben a Skywalker Ranch, most pedig az 51-es körzet. Mindössze annyi a különbség, hogy a Paul két főszereplőjéhez egy kúl földönkívüli is csatlakozik, ami nagyjából olyan, mintha a Fanboys csapata mellé maga Yoda mester infantilis, és túlpörgött változata szegődött volna. A történet elején két „idegent” ismerünk meg, akikhez hamarosan további „alienek” szegődnek. Graeme (Simon Pegg) és Clive (Nick Frost) brit sci-fi-fanatikusok, akik lakókocsis USA-túrájuk során szeretnének megnézni néhány kultikus helyet, ahol állítólag ufók jártak, de meglehetősen idegenül mozognak az új környezetben és mindig balhéba keverednek. Aztán kereszteződik a sorsuk az űrlény Paullal, aki nem olyan megszeppent csodabogár, mint E.T., sokkal inkább egy tahó kamaszra emlékeztet, aki bagózik, vedel, és nem szégyelli megmutatni az „űrgolyóit” a hecc kedvéért, ezért remek katalizátorként szolgál, hogy változásokat indítson el a görcsös szereplőkben. Persze, a találkozás megannyi kalandot hoz magával, továbbá Ruth (Kristen Wiig), a szigorú vallásos neveltetésben részesült csaj is a bizarr meseautóban találja magát.
Pegg és Frost ezúttal nem Edgar Wrighttal dolgozott együtt, de a forgatókönyvet jegyző duó most is szisztematikusan esett neki egy filmes műfajnak, konkrétan a fantasztikus filmnek, hogy a zombi-horror (Haláli hullák hajnala) és az akció (Vaskabátok) után most is eljátszadozzon egy zsáner motívumkészletével. Wright vizuális játékai azért hiányoznak, hiába a megszámlálhatatlanul sok filmes intertext, alapvetően a történet teljesen sablonosan követi a hagyományos road movie-vígjátékok játékszabályait. Kapunk akciót, szerelmet, az epizodikus építkezés pedig megannyi szórakoztató jelenetet hív életre, de ha kivonnánk a mozgóképes idézeteket, elég száraz végeredményt kapnánk.
Amitől azonban igazán szimpatikus lesz a Paul, az a mozzanat, hogy a fináléban sikeres írókként láthatjuk hőseinket, akik fanatizmusukkal találtak utat a közönséghez (ahogy a való életben is), így elég szimbolikusan értelmezni a történetet: az egész kaland csak az alkotófolyamat illusztrálása, amely során két filmbuzi a szenvedélyének hódol, tiszteleg kedvencei előtt, és újrajátssza az életét meghatározó jeleneteket. Ha ez csak az alkotóknak okozna örömet, akkor sem szomorkodnának, de mivel vannak mások is, akiknek bejön a dolog, már el is értek mindent, amit csak akartak.
104 perc, amerikai-brit
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!