Interjú: Adam Robitel
Adam Robitel: “Rengeteg váratlan csavar lesz”
Adam Robitel egyetlen horrorfilmmel (Ördögűzés – Deborah Logan története) a háta mögött bizalmat kapott James Wantól és Leigh Whanneltől egy sikeres franchise, az Insidious negyedik részének (Az utolsó kulcs) megrendezésére. A szuperlelkes rendező telefonon mesélt a VOX mozimagazinnak az új rész kulisszatitkairól. (Az interjú a VOX mozimagazin 2017. decemberi (248.) számában található!)
Tóth Csaba
Az Insidious harmadik része volt a franchise írója, Leigh Whannell első rendezése. Az új részt is ő írta, és szerepel is benne. Miért nem vállalta a rendezést is?
Leigh-nek van egy sci-fi projektje (Stem – a szerző), aminek az előkészítésén már régóta dolgozik. A filmrendezés egyáltalán nem egyszerű feladat, két rendezést felügyelni pedig hihetetlen nehézségekkel járt volna, ezért inkább úgy döntött, hogy nem osztja meg az energiáit, és csak az egyikre koncentrál. Ez nem jelenti azt, hogy magára hagyta volna az Insidious franchise-t, hiszen íróként, színészként és producerként maximális erőbedobással dolgozott.
Új csatlakozóként nem volt furcsa számodra, hogy színészként rendezd a franchise kitalálóját?
Az volt, nem tagadom. Szerencsére Leigh egy nagyon segítőkész, kedves, együttműködő fickó, és mindvégig támogatta az elképzeléseimet, de az is igaz, hogy az ember kissé félve fordul az ötleteivel ahhoz, aki ezt az egész világot kitalálta, ráadásul a forgatókönyvet is írta. Én meg csak az új fickó voltam ott, de Leigh ezt egy percig sem éreztette velem. Sőt, kifejezetten jót tett, hogy velünk volt, mert a három korábbi rész hihetetlen rutint adott neki, és a franchise kapcsán felmerülő bármilyen kérdésre azonnal tudta a választ.
Az utolsó kulcs nemcsak egy új rész, hanem Elise figurájának eredettörténete is. Jól sejtem, hogy két idősíkon zajlik majd a cselekmény, és egyszer az idős Elise-t követhetjük, máskor meg a gyerekkorába kaphatunk betekintést?
Ez is egy prequel lesz, ami alig néhány hónappal a harmadik rész cselekménye után játszódik, amikor Specs és Tucker összefognak Elise-szel, hogy beindítsák a közös paranormális nyomozó vállalkozásukat. A cselekménynek kiemelt részét képezi Elise gyerekkora, ami már a film prológusában fontos szerepet játszik. Az Insidious filmekben a Messzeség szürreális világa mindig fontos szerepet kap, ezen most sem változtattunk.
Egy franchise filmben egyszerre kell megfelelni a korábbi filmek örökségének, de kell egy-két újdonság is, hogy a nézők ne unjanak rá a dologra. Te milyen újdonságokat próbáltál belekeverni a receptbe?
Leginkább a történet tartogat majd újdonságokat, ebben a részben rengeteg lesz a váratlan csavar. Az is újdonság, hogy Elise számára ez most egy nagyon személyes történet lesz, ami miatt el kell merülnie a saját múltjában. Nem hinném, hogy a nézők előre kitalálják majd a fordulatokat. Vizuális szinten a Messzeség volt az, amit kicsit jobban be akartam mutatni, és a film címéhez méltóan a zárak és a kulcsok fontos szerepet játszanak majd ebben a démoni világban. Kiderül, hogy a halál utáni életünk tulajdonképpen egy börtön, és attól függ, cellába kerülünk-e, hogy miként éltük az életünket. A démon figurájának megalkotásakor egy minden eddiginél szürreálisabb rémet álmodtam meg, ami a kulcsos ujjaival képes arra, hogy elzárjon minket.
Ez a kulcskezű démon a film főgonosza? CGI-jal, vagy régimódi, hagyományos trükktechnikával hoztátok őt létre?
Ez a démoni entitás hálózza be Elise egész eddigi életét, és mi a forgatáson csak Kulcspofának (KeyFace) hívtuk egymás között. Tett valami olyat Elise-szel a gyerekkorában, ami az egész életére kihatott, és ebben a részben egyértelműen ő a főellenség. Nagyrészt hagyományos protézisekkel dolgoztunk, Kulcspofa bőrébe egy elképesztően tehetséges madridi színész, Javier Botet bújt. A csapatunk – akik James Wan korábbi filmjein edződtek – hihetetlen munkát végzett a démonnal, nagyrészt protézisek segítségével, de itt-ott, főleg Kulcspofa nyakánál be kellett segítenünk számítógépes speciális effektusokkal is. A film nagy részében praktikus, a helyszínen felvett trükkökkel dolgoztunk.
A történetnek mekkora része játszódik a Messzeségben?
Ha százalékban kellene kifejeznem, akkor azt mondanám, hogy úgy a 25%-a. Persze trükköztünk néha, és elsőre nem mindig világos, hogy egy adott karakter épp a mi világunkban van, vagy már a Messzeségben.
A kísértetházas filmekben a ház legalább annyira fontos szereplő, mint maguk a színészek. Mit mesélhetsz nekünk Az utolsó kulcs házáról?
Ne is mondd! Épp egy thrilleren dolgozom (The Bloody Benders – a szerző), amihez egy kísérteties házra van szükségünk, és rendesen meggyűlik vele a bajunk. Az utolsó kulcs esetében szerencsénk volt. A filmet Los Angelesben forgattuk, és találtunk egy lenyűgöző birtokot egy öreg olajmezőnél. Ránézel a helyre, és el sem hinnéd, hogy LA-ben vagy. Körbeveszik a helyet az autópályák, és mégis tele van minden ezekkel a régi olajfúró tornyokkal. Fontos volt, hogy a házunk nagyon kísérteties legyen, ugyanakkor egy börtönre is szükségünk volt mellé. Az egyik kollégám ráakadt Pennsylvaniában egy nagyon karakteres, hatalmas és gótikus börtönre, és ezt teremtettük újjá a filmben vizuális effektusok segítségével.
Előző filmedben, az Ördögűzés – Deborah Logan történetében láthattunk néhány igen hatásos jump scare-t, és az Insidious franchise is elég híres ezekről. Mi a jó horrorfilmes ijesztgetés titka?
Hatásosan ráijeszteni a nézőkre egyáltalán nem könnyű, ráadásul ott van nekünk James Wan, aki a jump scare-ek Michael Jordanjének számít a szakmában. Elsősorban az ő filmjeinek jump scare-jeit tanulmányoztam. A titok nagyjából az, hogy folyamatos feszültségben kell tartani a nézőt, elterelni a figyelmét az ijesztés valódi irányáról/forrásáról, majd jó időzítéssel, meglepő irányból ráijeszteni. Hogy őszinte legyek, sok jump scare-t kiszedtem a filmből, mert olcsónak éreztem őket, és nem gondoltam, hogy szorosan kapcsolódnának a történethez. Ez már a negyedik film, inkább a nézők rétegzettebb, bonyolultabb lelki folyamatokon alapuló sokkolására törekedtem. Fontosabb volt számomra az elegancia, mint a hirtelen előbukkanó rémisztgetések. Ebben a filmben a rémület sokkal inkább pszichológiai eredetű és karakterorientáltabb, mint korábban. Nagy ugrás volt nekem ez a film, ugyanis a Deborah Loganben egyetlen kézikamerával dolgoztunk, itt pedig több különböző kamerával tudtam rögzíteni a jeleneteket, így lehetőségem volt ugyanazt a pillanatot több különböző szemszögből is megmutatni, és így másképpen tudtam felépíteni a rémisztgetéseket. Rengeteget tanultam, de nem mindennap dolgozhat az ember együtt James Wannal.
Milyen új karakterekre számíthatunk a negyedik részben?
A történet magját Elise problémás múltja jelenti, és van néhány unokahúga, akik szintén hozzá hasonló képességekkel bírnak. A filmben fontos szereppel bír Elise apja, aki gyerekkorában zaklatta és bántalmazta őt, és láthatjuk azt is, hogyan tett szert a különleges képességeire.
Szerinted mi a legfontosabb különbség James Wan két horror franchise-a, a Démonok között és az Insidious között?
Szerintem az Insidious sokkal szürreálisabb a Démonok közöttnél, és sokkal könnyedebb is. Több benne a humor, ami Specs és Tucker figurája miatt olykor már-már a Stan és Pan filmekre emlékeztet. Mókásabbak és kevésbé brutálisak az Insidious filmek. Aztán ott van még bennük a Messzeség, ami igazán szürreálissá teszi őket.
A horror olyan nagyjainak neve szerepel a stáblistán James Wan mellett, mint Oren Peli, Jason Blum és Leigh Whannell. Mi a legfontosabb, amit megtanultál tőlük?
Ők mind nagyszerű fickók, akik a belüket is kidolgozzák. James már az első filmemnél is rengeteget segített, és ellátott jó tanácsokkal. Jason azon ritka producerek egyike, aki rengeteg szabadságot ad a neki dolgozó rendezőknek, Oren pedig hihetetlenül kreatív, egymaga teremtette meg az egész Paranormal Activity világot.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!