Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 10 + 7    

A password will be emailed to you.

2011.09.08.- A hódkóros

KRITIKA

Mel Gibson Muppet Show-ba oltva adja elő A passiót, ami százszor komorabb, mint azt nézni, hogyan döfnek szögeket valaki tenyerébe. Sőt annál is, mintha nekünk döfnének szögeket a tenyerünkbe.

Hanula Zsolt

Az hittem, a Cure Disintegration című albumánál nem született még depresszívebb alkotás, de tévedtem. Pedig maradva a zenei példáknál, elsőre az egész egy ilyen „Always Look On the Bright Side of Life” hangulatú, kicsit Amerikai szépség utánérzéssel vegyes családi drámának tűnt, amelyben a depressziós cégvezető egyszeriben új életre kel egy kézre húzható plüss hód segítségével. Vagyis túl a családtól való elköltözésen, munkahelyi mélyrepülésen és – ekkor még – vígjátékba illő öngyilkossági kísérleten, elkezd vicces fiú lenni, ahogy a szőrmókot beszélteti maga helyett. És ez tényleg cuki. Eleinte mindenki csodálkozik, majd nagyokat nevet, végül mégiscsak hülyének nézik, és sajnos igazuk van. A hódkóros attól fáj igazán, hogy végig egy „ha padlón vagy, kellj fel!” üzenetet sejtet, majd aztán a sarkaiból forgat ki egy kommersz toposzt, amikor a nagy megmondó monológ, amelynek mindig a „meszidzs” szájbarágása a célja, ezúttal azt tartalmazza, hogy nem, srácok, nem lesz jobb. Hát cseszd meg, igazad van! Mért nem ünneplem akkor a filmet mint ami végre megmondja a tutit? Mert nem ezért járok moziba.
A száraz, mondjam úgy, szakmai konkrétumokat tekintve egyébként Gibson baromi nagyot játszik, vicces is, ijesztő is; így visszagondolva az is ijesztő, hogy eleinte még vicces. Hogy ne legyen olyan egyhangú a főhős tébolyát néznünk, a sztori másik szála kamasz fiát követi, aki pedig az apjával való konfliktusa mellett mi mással küzdene, mint hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön a suli legrövidebb szoknyáját hordó pompon-lányával, aki szintén rejt pár csontvázat a szekrényében. Ennek ugyan nem sok hatása van a fősodorra, legfeljebb hogy a fent említett beszédnek ágyaz meg, de legalább végig jó nézni. Vagy legalábbis nem bánt.
Szóval még azt sem mondhatom, hogy ez egy félresikerült film lenne, mert tulajdonképpen izgalmas és rendhagyó próbálkozás. Csak baromi szar kedvem lett tőle. Mondta valaki korábban, hogy „hja kérem, a művészet nem édes méz nyalogatása”. Akkor ez egy Haneke-film kapcsán bukott ki a vitapartneremből, és úgy utólag igazat is adok neki, mert igen, tessék feldobni olyan kényes, kényelmetlen, fájdalmas témákat, amik az embert gondolkodásra serkentik. S bár Jodie Foster filmje ezt meg is teszi, de amíg máskor mégiscsak valami elvont formába öntve kapjuk ezt a Rorschach-tesztet és kezdünk vele, amit kezdünk, addig ez esetben eléggé direkten az arcunkba van dobva, hogy „kösd fel magad!”. Az utolsó utáni snittel megpróbálták ugyan visszafordítani a történetet a szakadék széléről a piac irányába, de ha csak nem kvázi álomként kellene értelmeznünk, akkor azt mondom, nem is illik oda, nem is hiteles, meg addigra már úgyis mindenki bevette az összes altatóját.

91 perc, amerikai-arab

Kapcsolódó cikkek:
Mű szerző nélkül
CURTIZ: A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
10.10.21.- Soul Kitchen

Kapcsolódó cikkek:

  1. Vetítés: A hódkóros
  2. 2011.07.21.- A gondozoo
  3. 2011.08.18.- Rossz tanár

 

Szólj hozzá!