2011.04.28.- A lány és a farkas

KRITIKA

Piroska és a farkasba oltott Alkonyat.

Vörös Adél

És nemcsak azért, mert a Twilight saga első részének rendezője, Cathrine Hardwicke jegyzi A lány és a farkast, hanem mert ugyanaz a megközelítés jellemzi mind a két filmet.
A magam részéről – a tapasztalat azt igazolja, sokan nem így vannak ezzel – nem találtam semmi kivetnivalót az Alkonyatban. Ártalmatlan tinifilmnek gondolom, amely egy korosztály igényeit célozza meg és találja el: van benne szerelmi szál, izgalom és egy zsánerfilmes áthallás saját szájíz szerinti értelmezése. Előre borítékolható, hogy noha az Alkonyatot sokan péppé alázták s a vámpír-mitológia totális elferdítésével és sárba tiprásával vádolták, addig A lány és a farkas utalásaival, eltéréseivel a Grimm-mesétől az égvilágon senkinek nem lesz baja. A mese ugyanis közkincs, nem „érinthetetlen”: már olyan archetipikus világból építkezik, hogy ha valaki átszabja-formálja, új miliővel, üzenettel gazdagítja; szíve-joga. Esetünkben a pszichoanalitikus értelmezések kedvelői fognak értően összemosolyogni a történet kimenetelén – amit most természetesen nem árulunk el, a mese rajongói (vannak ilyenek??) pedig szintén csalódhatnak, lévén az alkotók kissé módosítottak a történeten. Hiszen önmagában egy támadó farkas meg egy piros csuklyás leány nem lenne elég a feszültséghez, ezért egy jó kis Itt a Farkas – Hol a Farkas? – és Ki a Farkas?–típusú thriller-helyzettel gazdagították a sztorit.
A kis falu életét jó ideje brutális gyilkosságok tartják rettegésben, ám egy titokzatos pap, Solomon (Gary Oldman) érkezésekor nyilvánvalóvá válik, hogy a félelem még nagyobb méreteket kell hogy öltsön: kiderül, hogy a gyilkos valójában köztük van, hiszen emberi formát öltött vérfarkas, aki csak bizonyos pillanatokban kezdi érvényesíteni állati ösztöneit.
A főszereplőnk a piros csuklyás lány, ő az egyetlen, akiről tényleg nem sejtjük, hogy ő lehet a farkas (lévén ő Piroska), amúgy természetesen mindenki más gyanús. Legfőképpen a szerelmi szál két riválisa, a kényszer-vőlegény (Max Irons, Jeremy Irons fia), és a hősnő nagy szerelme, Peter (Shiloh Fernandez). A film egy egyszerű, sematikus thriller, amely nem hagy túl sok nyomot a nézőben. Vannak benne szép képek (a vér meg a piros kabát ugye jól mutat a havon), szép színészek (a halszemű Amanda Seyfried most is gyönyörű), de olyan steril a világa, olyan nehezen hihető a falusi miliő, valahogy annyira mesterséges az egész, hogy nem szippant be az a hangulat, amely a kosztümös thriller-mesék esetében annyira működni szokott (például pont a Terry Gilliam-féle Grimm esetében). Pedig nagyon drukkoltam neki.

100 perc, amerikai-kanadai

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó cikkek:

1. 10.11.11.- A lány, aki a tűzzel játszik
2. 2011.01.27.- Szerelem, pasta, tenger
3. 2011.02.10.- London Boulevard