2011.02.10.- Gnómeó és Júlia
KRITIKA
Eddig drukkoltam, hogy legyen a Hamletből kertitörpés verzió. Eddig.
Vörös Adél
Az Arany Pálma-jelöléssel büszkélkedhető Shrek 2 rendezője, Kelly Asbury William Shakespeare klasszikusának története alapján elkészített egy kertitörpés változatot, melyben Rómeó helyett az elszánt szerelmes Gnómeó veszi üldözőbe a szende – és az eredetinél némileg több arc- és orrpírral rendelkező – Júliát. Az ötlet egyszerre idétlen és eredeti, a film viszont leginkább aranyos és bugyutácska, az izgő-mozgó törpikék ugyanis izgés-mozgáson kívül túl sok mélységet nem produkálnak.
Miért, az lenne a dolguk? – kérdezhetnénk. Hiszen ez egy alapvetően kisgyerekeknek szóló mese. Ha viszont az irónia a cél, abból élesebbet kívánnék. Ha nem, akkor is lehet – lásd legutóbb pl. a Toy Story 3-at – gyerekeknek és felnőtteknek egyszerre végtelenül igényes szórakozást nyújtani, élcelődés nélkül. Azért érzem elhibázottnak a Gnómeó alapkoncepcióját, mert ha Shakespeare-t szeretnénk megismertetni a fiatalabb korosztállyal, inkább nyúljunk DiCaprióhoz, mint törpékhez. Vagy akkor ne hívjuk Shakespeare-adaptációnak a dolgot, mert így nem az. Természetes, hogy a történet happy end lesz, nem is baj, ember nincs, aki ne drukkolna vörös orrú kertitörpéknek, csak valahogy azt érzem, hogy Shakespeare, valami töpszli kis kerti őr képében ott gubbaszt valahol, valamelyik bokor alján – és nem érti ezt az egészet.
87 perc, brit-amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!