DAU. Natasa

By Echte on 28 July 2021 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2021.07.29. (DAU. Natasha) Natasa egy titkos szovjet kutatóintézet kantinját vezeti. Minden este berúg, undokul bánik a beosztottjával, Olgával. Egy este lefekszik egy francia kutatóval, aki vendégségbe érkezett az intézetbe, emiatt másnap megkínozza és együttműködésre kényszeríti a titkosszolgálat. A film radikális és provokatív mese az erőszakról.

KRITIKA

Az orosz Ilja Krzsanovszkij DAU. Natasa című alkotása egyszerre felháborító, elfogadhatatlan, magával ragadó és hatásos. Túllép és túlmutat a mozi keretein, illetve annak határait keresi.

Csákvári Géza

Ilja Krzsanovszkij ars poeticájának megértéséhez elkerülhetetlen ismerni a mű keletkezésének módszereit. Az alkotó célja saját bevallása szerint a szovjet tudós, Lev Landau élettörténetének megfilmesítése volt. Az úgynevezett DAU projekt keretében ehhez egy óriási, államszocialista szovjet titkos kutatóintézetet és a körülötte elhelyezkedő (díszlet)várost húzott fel az ukrajnai Harkovban 2009-ben: negyvenkétezer négyzetméteren több ezer embert szerződtetett, akik nem hagyhatták el a várost három évig, és első kézből kellett megélniük a film kedvéért kreált vörös terrort. Semmi olyasmit nem mondhattak, ami a jelenre utal, nem karaktereket alakítottak, hanem valós emberekké váltak egy újjáépített államszocialista környezetben. A rendező pedig, ahogy egy önkéntes diktátortól elvárható, ellenőrzött, szankcionált, manipulált és forgatott. Volt, hogy titokban, olykor premier plánban. A felvett hétszáz órányi anyagból több egész estés produkciót tervez. Krzsanovszkij munkamódszere ugyan tartalmaz filmforgatást is, de amit alkotott, az egy részeiben rögzített összművészeti performance. A „művészet, mint kutatás” idea nem újdonság, célja a performativitás vizsgálata. Krzsanovszkij azonban továbbmegy: dokumentálta a létrehozott, manipulált valóságot, a film nyelvével, eszközeivel leképezte, majd legitimálta azt, egy, ha úgy tetszik, konzervatív formanyelvben.
A DAU projekt keretében készült Natasa az első, „mozira vágott” egész estés filmalkotás, amelyben egyébként szó sincs Lev Landauról. A címszereplő Natasa egy tudományos kutatóintézet étkezdéjének a vezetője, aki elmúlt ötvenéves, szereti a vodkát, ki nem állhatja Olgát, a sokkal fiatalabb beosztottját, és munkaköri kötelességének tartja kielégíteni a férfiakat, „mert egy jó vendéglátós mindent megtesz a vendégért”. Kolléganőjében a lusta fiatalságot és a konkurenciát látja, először isznak, majd jól megtépik egymást. Mindennapi abúzus mesterfokon. A film játékidejének jelentős része orbitális lerészegedés, hányás és ájulás. Huszonöt perces éles, nyílt, hardcore, mégis gyengéd szexjelenetében Natasa összejön egy külföldi vendégprofesszorral. Ebből pedig, mint ahogy az államszocializmusban lennie kell, baj lesz. A mű utolsó harmada ennélfogva a KGB börtönének vallatószobájában játszódik, ahol abuzálják és beszervezik Natasát, aki stílusosan a „Reneszánsz” fedőnevet kapja. A DAU. Natasa zárlata brutális: a lealjasító részegség és frontális szex is csak matinénak tűnik ahhoz képest, amikor egy nőt azzal kínoznak és aláznak meg, hogy egy üveget kell feldugnia. Ha csak a Natasát nézzük, nehéz eldönteni, hogy a multidiszciplináris művészeti projekt etikai szempontból támadhatatlan-e. Tegyük fel az alapvető kérdést: a filmkészítés új szintje ez, vagy csak öncélú kísérlet?