Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 2 + 5    

A password will be emailed to you.

Staten Island királya

Scott kissé lelassult a fejlődésben, amióta tűzoltó apja 7 éves korában meghalt. Most a húszas évei közepén jár, sokra nem vitte, álmát, hogy tetoválóművész lesz, nincs sok esélye valóra váltani. Miközben ambiciózus húga főiskolára megy, Scott még a folyton kimerült sürgősségi nővér anyjával él, napjait füvezéssel, bandázással tölti, és titokban összejön gyerekkori barátjával. Ám amikor az anyja randizni kezd egy nagypofájú tűzoltóval, olyan események láncolata indul be, melyek arra kényszerítik Scottot, hogy megküzdjön a gyászával, és megtegye első bizonytalan lépteit előrefelé az életben… Judd Apatow (A 40 éves szűz, 40 és annyi, Kész katasztrófa) új vígjátékának főszereplője az SNL új komikus csillaga, Pete Davidson.

KRITIKA

Újabb imádnivaló figurával bővült Judd Apatow keserédes életszagot árasztó lúzeristállója. Nagy kár lett volna, ha a tetkómániás, félszeg Scott-tal mifelénk is csak streamingen ismerkedhettünk volna meg…

Kovács Gellért

thekingofstatenisland01…mert akkor most kénytelen lennék megjegyezni, hogy a kicsit túlírt, ám általában rendkívül szerethető, speciális hangulatú állapotvígjátékok világhírű mesterének egyik legjobb filmjét is lekorlátozta a koronavírus. De szerencsére nem így történt, úgyhogy most nagyvásznon is nyomon követhetjük a huszonéves, New Jersey-lakos, Scott Carlin szerencsétlenkedését (Pete Davidson stand-up sztár alakítása pont azért nagyszerű, mert az apatowi receptnek megfelelően abból főz, ami adatott neki), s szűk 140 percen keresztül drukkolhassunk, hogy valamiképpen kitaláljon a mamahotelből.
Vagy legalább elfogadja, hogy édesanyja (Marisa Tomei nem csak Peter Parker anyukájaként szexi középkorú) sok évvel a tűzoltó apa halála után bizony szeretne már új életet kezdeni – és hát, mit ad az élet (pontosabban Apatow, Davidson és Dave Sirus forgatókönyve), Margie-t épp egy másik lánglovaggal hozza össze a sors. Pontosabban inkább Scott, aki egy beszívott óriáscsecsemőtől elvárhatóan még a maga lelassult tempójában is képes arra, hogy gyorsabban cselekedjen, mint gondolkodjon. De hogy pontosan hogyan is éri el véletlenül, hogy anyja megismerje a kissé hirtelen haragú, de egyébként ártalmatlan Rayt (Bill Burr), derüljön ki a filmből – egyrészt azért, mert ez a mű egyik legjobb poénja (és bőven akad mellette még másik!), aztán meg a legtöbb Apatow-filmhez hasonlóan a Staten Island királyában sem a cselekmény a fontos, hanem sokkal inkább az, ahogy a karakterek nagyon vicces, vagy minimum kicsit szellemes dialógokat lóbálva bukdácsolnak a hétköznapokban, aztán csak történik valami. Sokszor ez a bukdácsolás Apatow szerzőiségéből logikusan következően egyenlő a helyben járással, de most a még épp nem nyomasztóan lepukkant New Jersey-i miliő is, ha nem is extra, de azért felismerhető, megragadó karaktert biztosít a filmnek.
thekingofstatenisland02És bár a Staten Island királya is hosszabb talán a kelleténél, Apatow most mintha jóval összeszedettebb lenne, mint általában – de az egészen bizonyosnak tűnik, hogy rég ragaszkodott annyira figurához, mint most Scotthoz. Nem csak megérti céltalanságát, balfékségét, de annyi hasonló szereplő megrajzolása után sem lehet érezni azt, hogy unottan foglalkozna egy újabb portréval – s az a legcsodálatosabb, hogy Judd Apatow-nak túl az ötvenen sem kell megjátszania, hogy érti, átérzi a jóval fiatalabbak kínjait, bénázásait. Nincs erőlködés, nincs leereszkedés (s nem csak azért, mert ugye nem egyedül írta a filmet) – Apatow figyelme, fókusza nem öregszik, s csak annyira karikás szemekkel láttat, amennyire mindig is azzal tette. Talán épp azért, mert tök mindegy, mi történik State Islanden, vagy bárhol, vannak dolgok, amelyek nem változnak. Egy cuki lúzer minden korban is leginkább csak azt szeretné eldönteni… Hogy el akarja-e egyáltalán dönteni, mit akar az életével.
És ha neki nem megy, hát majd cselekszik helyette az élet – azon belül is leginkább az őt szerető emberek, illetve az általuk kikényszerített élethelyzetek igyekeznek kimozdítani abból a merev szétesettségből, amiben zsebre dugott kézzel álldogál. A kiemelt jelentőségű mellékszereplők közül Tomei és Burr csiklandósan izgi párosa mellett a film nagy ajándéka Bel Powley (nem viccelek!) Oscar-jelölést érdemlő játéka, aki olyan ellenállhatatlan nyers bájjal hozza Scott barátnőjét, hogy nem lepődnék meg, ha egyes nézőkben felmerülne a film megtekintése közben: ha a srác nem jön rá végre, mennyire szerelmes belé, hát majd mi csinálunk valamit helyette!
Aztán még ott van a boldogulás kérdése, pontosabban a történet által felvetett egyik dilemma, hogy mi van akkor, ha nincs csodaválasz arra, hogy ki miben tehetséges – vagyis Scottnak van-thekingofstatenisland03e esélye egyáltalán arra, hogy találjon egy konkrét valamit, amiben megtalálhatja magát? Ilyenkor történik általában a hollywoodi filmekben, hogy hősünkről kiderül: a nagy ötlet, amit dédelgetnek, s mindenki lenéz, nagyon is működőképes, csak a külvilág vagy nem érett még meg arra, hogy befogadja – vagy a karakter nem szedte össze a bátorságát, hogy megvalósítsa. Viszont Scott esetében korántsem biztos, hogy ennyire (filmszerűen) egyszerű a helyzet, s Apatow a szűkebb környezet nyitottságáról, empátiájáról is kicsit másképp gondolkodik, mint műfaji társai: szerinte a másik elfogadása néha igenis jelentheti azt olykor, hogy a kedvéért hülyét csinálunk magunkból. Mert ki nem szarja le, mit gondol a külvilág? És ezért a gondolatért, vagyis azért, ahogy ezt a gondolatot a film fazonjára szabja, nem lehet eléggé szeretni a készítőket.
Staten Island királya időtlen témáját ihletett szkripttel és tehetséges színészekkel szolgáló, jellegzetes Apatow-mozi tehát, amely a gegeket nézve tán visszafogottabb a szokásosnál, de amikor elszabadul, akkor is megőrzi azt a kócos, proli lírát, amely főszereplőjét is oly kedvelhetővé teszi. Valamint az is gond nélkül leírható, hogy akár rövid időn belül is simán újranézhető – és némileg meglepő módon azt sem érezni rajta, hogy Apatow kezdene kiégni, hogy bármennyire is kezdené elveszteni sajátos optimizmusát, alkotókedvét.
Nem bánnánk, ha mindez így is maradna még jó ideig – elfér abban az életműben még néhány hasonló darab. És ha ilyen lesz a többi rendezés is, érkezhetnek sűrűbben, igazán nem kell azokkal 5 éveket várni!

voxmeter085

136 perc, amerikai

Kapcsolódó cikkek:
Az örökbeadás
Oscar-életműdíjak
2011.06.30.- Larry Crowne

Kapcsolódó cikkek:

  1. 10.10.28.- Fűrész 3D
  2. Addams Family: A galád család
  3. Pesti balhé

 

Szólj hozzá!