Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 4 + 12    

A password will be emailed to you.

Kultfilm: Ragadozó

Ragadozó
(1987)

Ha létezik abszolút pasifilm, akkor a Ragadozó egyértelműen az. Nő egy kivétellel még csak nem is szerepel benne, és a tesztoszterontól duzzadó, halálosan kigyúrt főszereplők végig egy abszolút férfias játékot játszanak: vadásznak. Azonban egy Predator-filmben az ember mindig csak célpont lehet ebben a játékban. (Cikkünk eredetileg a VOX mozimagazin 2010. júliusi számában jelent meg.)

Tóth Csaba

Predator08Sztori

Poncho: „Vérzel, ember. Eltaláltak.”
Blain: „Nincs időm vérezni.”

Egy amerikai katonákból álló kommandós csoportot egy dél-amerikai dzsungelbe vezényelnek, hogy találják meg eltűnt társaikat. Ugyan a megnyúzott holttesteikre rálelnek, és egy fegyveres gerilla táboron is rajtaütnek a közelben, az igazi veszélyt nem a dzsungel, és nem is a fegyveresek jelentik. Egy idegen bolygóról jött vadász rejtőzik a fák között, aki kedvtelésből vadászik az emberre, és mivel mind technikailag, mind ügyességben jóval a fajunk fölött áll, a legyőzése szinte egyenlő a lehetetlennel.

A filmről

Dutch: „Ha vérzik, meg tudjuk ölni.”

A Predator ötlete egy viccből ered, amit két filmfanatikus tesó, Jim és John Thomas lőtt el egymásnak. Épp azzal poénkodtak, hogy Rocky Balboának már csak E.T.-vel kéne megküzdenie a teljesség kedvéért, amikor rájöttek, hogy ez nem is annyira hülye ötlet. Első körben egy csapatnyi idegen vadászban gondolkodtak, de gyorsan váltottak, és inkább egyetlen ragadozót küldtek egy jól képzett kommandósokból álló csoportra. Az így megalkotott forgatókönyvükkel addig házaltak a 20th Century Foxnál, míg végül azok beadták a derekukat, és megbízták Joel Silver producert a projekt összehozásával. Az egyetlen közepes horrort maga mögött tudó John McTiernan rendező megbízása nem volt teljesen egyértelmű, viszont pont egy macsó, kemény és határozott figura kellett ahhoz, hogy ennyi egót és muszklit kordában tudjon tartani. A csapat összeverbuválása sem volt zökkenőmentes. Elég nehezen találtak akkora darab indián szereplőt, mint aki Billy megformálásához kellett, és a biztosító csak azzal a feltétellel egyezett bele a folytonos bunyóiról ismert Sonny Landham szerződtetésébe, ha a stúdió felfogad mellé egy testőrt. Ez a testőr viszont nem Sonnyt védte a többiektől, hanem a többieket Sonnytól. A színészként Predator05nem igazán jeleskedő Shane Black csak azért kerülhetett a szereplők közé, mivel Joel Silver nem teljesen volt elégedett a forgatókönyvvel, és a Halálos fegyver íróját végig maga mellett akarta tudni a forgatáson, hogy egy-egy jó beszólással (a saját maga által előadott puncis vicceket például ő írta) gazdagítsa a mozit. Black állítólag a forgatás szüneteiben rakta össze Az utolsó cserkész szkriptjét.
A legnagyobb problémát az első körben Hunter (A vadász) címen futó moziban mégsem a színészek, és nem is a mexikói dzsungel kellemetlenségei (McTiernan kéztörése, a folyton dombokon dolgozó stáb, a növényzet ritkítása stb.) okozták, hanem az, hogy az először tervezett idegen lény nevetségesnek bizonyult. A kutyafejű, egyszemű szörnyeteggel (melynek ruhájába két nap erejéig maga Jean-Claude Van Damme is belebújt) nem merték volna mozikba küldeni a filmet, így az utolsó pillanatban a költségvetés megnövelésével leszerződtettek az Alienért is felelős Stan Winstont, aki James Cameron állkapocsötletének felhasználásával alkotta meg a ma is ismert kreatúrát, melynek szerkójába a két méternél is magasabb Kevin Peter Hallt bújtatta. Mellette még a nagy Arnold Schwarzenegger is kiscserkésznek tűnt, bár a közös harci jeleneteikben inkább Hall volt a sebezhetőbb, lévén szinte egyáltalán nem látott ki a maszk mögül.

Filmtörténetei szerep

Poncho: „A lány azt mondja, hogy a dzsungel… egyszerűen életre kelt és elragadta őt.”

Predator04A nyolcvanas években rendkívül divatosnak számítottak azok a mozik (A kockázat ára, Menekülő ember stb.), melyekben néhány fegyvertelen szereplő egy erdőben vagy lakatlan szigeten (netán egy tévés show műsorban, romos díszletek között) kénytelen menekülni az őt/őket üldöző hobbivadászok elől. A két író egyszerűen csak felfűszerezte az alapötletet. Nem ember vadászik emberre, hanem egy idegen az emberekre, és jelen esetben célpontból van több, nem pedig vadászból. A földünkre érkezett, szinte legyőzhetetlen harcos alapötlete természetesen sokakat megfertőzött, így jöhettek létre olyan követők, mint a Dark Angel vagy az Őrült Stone, és akkor a folytatásról vagy az Alien vs. Predator filmekről/játékokról/könyvekről még nem is beszéltünk.

Karrierek

John McTiernan rendezői karrierje egészen a kilencvenes évek végéig ragyogott, olyan klasszikusokkal, mint a Die Hard első és harmadik része, vagy a Vadászat a Vörös Októberre. Ezután néhány rossz mozival (például Rollerball), és egy FBI-nak tett hazugság miatti négyhónapos börtönbüntetéssel vágta el magát a további lehetőségektől (például Die Hard 4.0). Jelenleg a Camel Wars című iraki háborús drámával készül a nagy visszatérésre.
Érdekesség, hogy a film két szereplőjéből (Arnold Schwarzenegger, Jesse Ventura) is amerikai kormányzó lett később.

A zenérőlPredator07

McTiernan eredetileg Jerry Goldsmitht akarta szerződtetni, de mivel a zeneszerző nem ért rá, a B terv, vagyis Alan Silvestri lépett életbe, aki szenzációs, gyakran dzsungelzajokra emlékeztető dallamokkal lehelt életet a filmbe.

Kulcsmomentumok

– A Blain halála utáni reménytelen össztűz, ami a fél dzsungel leirtásával jár.
– A közel húszperces, szinte beszéd nélküli párharc, egy Rambo által inspirált felkészüléssel fűszerezve.
– Amikor a film vége felé végre maszk nélkül láthatjuk a csúf jószágot.

A film sorsa

A tizennyolcmillió dolláros büdzséből (hihetetlen, hogy kihozták ennyiből) forgatott film hatalmas sikert aratott, és világszerte kábé száz misit hozott. A három évvel későbbi folytatásban (Elpidia Carrillo visszatérő vadászokról szóló monológja adta meg az alapot ehhez) Schwarzenegger már nem szerepelt, így a film is jóval kevesebb nézőt vonzott. A kultuszt javarészt játékok, könyvek és a két pocsékul sikeredett AvP mozi tartotta életben, hogy most ismét feltámadjon a remény: Robert Rodriguez produceri felügyeletével a Predatorst Antal Nimród rendezhette meg, és a filmet jövő hónaptól idehaza is láthatjuk. Addig pedig nézzük az új, full extrás BD-n a klasszikus eredetit!

Kapcsolódó cikkek:
Szupernóva
Bontonfilm: júliusi megjelenések
A magazin: 2014. március

Kapcsolódó cikkek:

  1. Kultfilm: szex, hazugság, videó
  2. Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
  3. Shia LaBeouf visszakapta drogdíler apját

 

Szólj hozzá!