Richard Jewell balladája
2020.01.23. (Richard Jewell) Richard Jewell több száz ember életét mentette meg, miközben a sajátját kockáztatta. Hős lett belőle, egy ország ünnepelte. Egy darabig. Nem sokkal később már az első számú közellenségként tekintett rá Amerika két legnagyobb hatalma: az igazságszolgáltatás és a sajtó.
Az átlagos kis biztonsági őr (Paul Walter Hauser), aki a szíve mélyén mindig zsaru szeretett volna lenni, az Atlantai Olimpián teljesített szolgálatot, amikor egy magára hagyott hátizsákot fedezett fel. A helyén volt az esze és a szíve, ezért sikerült idejében kiüríteni a környéket. Állítólag. Az FBI azonban úgy gondolja, ő lehetett az elkövető, aki a saját hírnévért kockáztatta sok ember életét. A naiv, jó szándékú férfi és egy karrierje mélypontján lévő ügyvéd (Sam Rockwell) összefog, hogy bebizonyítsa az igazát. Dávid harcba száll Góliát ellen… Clint Eastwood, a 4 Oscar-díjjal elismert színész- és rendezőlegenda ismét egy megtörtént eset alapján, sok nagyszerű színész segítségével készítette el mindvégig feszült hangulatú, hátborzongató igazságokat feltáró filmjét: témája egy olyan bűnügy, amelynek a megoldása máig kétséges.
OSCAR-JELÖLÉS 2020
(Legjobb női mellékszereplő: Kathy Bates)
KRITIKA
Vannak, akik videojátékokat, vagy híres könyveket, mások képregényeket adaptálnak a mozik vásznaira előszeretettel. Clint Eastwood pedig újságcikkeket, legalábbis az utóbbi években. És bár korábbi zsenije ritkán köszön vissza, a 89 éves mester szerencsére újra formában van.
Szöllőskei Gábor
Richard Jewellről az Egyesült Államokon kívül talán kevesen hallottak, a kilencvenes évek derekán inkább arrafelé volt híres, majd hírhedt. Előbbi státuszát akkor szerezte, amikor 1996. július 27-ének éjjelén az atlantai olimpia idején biztonsági őrként kiszúrt egy gyanús táskát a Centennial Olympic Parkban egy Jack Mack and the Heart Attack koncert közben. Azonnal szólt a rendőröknek, akiknek segített megtisztítani a terepet, amíg a tűzszerészekre vártak. A bomba 13 perccel később felrobbant, amelynek következtében egy nő meghalt, és kb. 100 ember megsebesült. Jewell tehát valószínűleg százak életét mentette meg, nem is kellett sok, hogy a média hőst faragjon belőle. Ám a népszerűség nem tartott sokáig, nem sokkal később az FBI ugyanis meggyanúsította azzal, hogy ő helyezte el ott a pokolgépet, mivel szerintük a tragédia meghiúsításával akarta felhívni magára a figyelmet. Jewell a vádak hatására hirtelen közutálat tárgyává lett, és nem kis feladat állt előtte: tisztára kellett mosnia a nevét, és elkerülnie a börtönt.
Eastwood tehát ebben a valóban megtörtént esetben látott éppoly érdekes megfilmesítenivalót, mint az Amerikai mesterlövész, a Sully – Csoda a Hudson folyón, A párizsi vonat, vagy A csempész esetében. A Richard Jewell balladája ugyanis egy rendkívül érdekes karaktertanulmány és emberi dráma, egyben pedig a média és a hivatalos szervek túlkapásainak kritikája is. 
Eastwood mindig is imádta a kisemberek hőstetteit, az atlantai robbantás pedig ehhez is remek táptalajt adott. Billy Ray (A hazugsággyáros, A dolgok állása, Phillips kapitány) forgatókönyve nem is titkolja egy percig sem, hogy a címszereplője oldalán áll, szóval az inkább a kiváló Paul Walter Hauser (Én, Tonya, Csuklyások – BlacKkKlansman) érdeme, hogy képes volt érzékeltetni Jewell azon tulajdonságait is, amelyek miatt nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem ő készítette a bombát. Egyébként a filmben látott, és a drámai hatást elősegítő, épp ezért kevésbé hihető események (pl. Richard és ügyvédje korábbi kapcsolata, az FBI “kiképzős videós” átverése, Bobi Jewell Clinton elnököt is megszólító sajtótájékoztatója) nagy többsége tényleg megtörtént, néhány kivétel akadt csupán (pl. amikor a gátlástalannak beállított újságírónő, Kathy Scruggs szexért cserébe kap értékes fülest az FBI-os nyomozótól).
Eastwood minden részletre kiterjedően próbálta rekonstruálni az eseményeket a robbanás pontos körülményeitől a Jewell elleni lejárató hadjáratig, mindehhez pedig egy sötétebb, fullasztóbb légkört teremtett, mind színvilágban, mind zeneileg. A színészei is remekül asszisztáltak ehhez, Paul Walter Hauser Oscar-jelölést érdemelt volna, Kathy Batestől nem sajnáljuk a nominációt, Sam Rockwell pedig sokadszorra bizonyítja, hogy az isten is színésznek teremtette. Talán csak Olivia Wilde (Scruggs) és Jon Hamm (a fiktív Shaw ügynök) karaktereinél vetették el a sulykot, ők lehettek volna egy cseppet árnyaltabbak is, persze értjük, hogy mindketten képviseltek valamit (média és állami szerv), ami ebben a történetben csakis gonosz lehet. Őket leszámítva azonban nincs ok a panaszra: érzékeny, megható, izgalmas és tanulságos mozgóképpel rukkolt elő Clint Eastwood, aki ennyi idősen még mindig képes meglepni az embert. Le a kalappal!
131 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!