2010.11.25.- Poézis – Mégis szép az élet
KRITIKA
Stan a South Parkban Enya zenéjéből tanulta meg, milyen érzés öregnek lenni. Én ennél a filmnél éreztem hasonlót.
Villányi Dániel
Az idei Cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó díjat elnyerő koreai film távolról sem arról szól, hogy mégis szép az élet. Főszereplője egy elvarázsolt idős hölgy, akinek az életét egyszerre három dolog is megváltoztatja: egy súlyos betegség árnyékában szembe kell néznie a saját elmúlásának lehetőségével; az általa egyedül nevelt kamasz fiúunokája súlyos bajba keveredik és végül, de nem utolsósorban elkezd egy költészeti tanfolyamot, ahol verset írni próbál megtanulni.
A film a széttartó történetszálakat és motívumokat nem igazán tudja feszes szerkezetbe illeszteni, sőt a kelleténél is ráérősebben, időnként bizony unalmasan pakolja egymás után a szinte mindig túl hosszú jeleneteket, összesen mintegy száznegyven percig. A központi figura, az öreg hölgy személyisége lehetne még az az erő, ami összetartja a filmet, de ő sokkal inkább idegesítő, mint szeretnivaló karakter. Ha viszont az volt a cél, hogy rajta keresztül megérezzük, milyen öregnek lenni, öregként szemlélni az időt, és totális zavarral állni az élet problémái előtt, akkor végülis sikeresnek mondható a film vállalása. A költészetről viszont még ez esetben is csak óriási közhelyeket puffogtat.
139 perc, Dél-Korea
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!