Vetítés: Eleven testek
Mozizz velünk premier előtt 2013. április 10-én 19.00 órakor!
Mozizz velünk premier előtt 2013. április 10-én 19.00 órakor!
Íme egy kis ízelítő áprilisi számunkból! A jelenlegi állás szerint csütörtöktől (04.04.) az újságárusoknál!
Kihirdették az idei MTV Movie Awards-gála jelöléseit. E díj általában inkább a jópofa vicc kategóriát meríti ki a díjátadók között, hiszen évek óta az Alkonyat aktuális része nyeri a legjobb film díját, konkrétabban minden...
Íme egy kis ízelítő márciusi számunkból! Március 5-től az újságárusoknál!
Az Argo-akció nyerte el a legjobb film díját a 2013-as Oscar-díjkiosztón. Ben Affleck filmje összesen három díjat tudhatott magáénak, a legjobb film mellett a legjobb adaptált forgatókönyvét, valamint a legjobb vágásét. A díjak idén...
Végre diadalmaskodott az Alkonyat. Az Arany Málna szavazói úgy döntöttek, hogy a franchise lezárását megkoronázzák díjakkal, melyek vélhetően nem kifejezetten az utolsó résznek szólnak (hiszen sokkal rosszabb epizódok is voltak a sorozatban), hanem úgy...
Val (Al Pacino) 28 kőkemény évet töltött börtönben, mert nem adta fel bűntársát. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken) várja szabadulásakor; első útjuk a régen látott harmadik cimborához (Alan Arkin) vezet. Barátságuk épp oly erősnek...
Bár a legtöbb, szám szerint négy díjat A nyomorultak vihette haza, az est nagy nyertese mégis Az Argo-akció lett, hiszen a legjobb film díja mellett elvitte a legjobb rendező és a legjobb vágás díját...
Légy ott a Die Hard-gálán!
Íme egy kis ízelítő februári számunkból! Február 6.-tól az újságárusoknál!
Tavaly mindössze két betétdal versenyzett az Oscarért, így a Man Or Muppetnek nem volt nehéz dolga. Idén azonban újfent öt jelöltnek szoríthatunk. Összeszedtük őket egy csoportba, ugye örültök? “Before My Time” (Chasing Ice) A...
Golden Globe 2013 – Nyertesek a kihirdetés sorrendjében Féfi mellékszereplő: Christoph Waltz (Django elszabadul) Női mellékszereplő sorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben: Maggie Smith (Downton Abbey) Minisorozat vagy tévéfilm: Versenyben az elnökségért Színésznő minisorozatban vagy tévéfilmben:...
OSCAR 2013 LEGJOBB FILM Az Argo-akció Django elszabadul Lincoln A messzi dél vadjai Napos oldal A nyomorultak Pi élete Szerelem Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ Bradley Cooper (Napos oldal)...
Íme egy kis ízelítő januári számunkból! Január 5.-től az újságárusoknál!
Kezdd az újévet Pi-vel! Az InterCom és a VOX mozimagazin közös karácsonyi online-játékán most magatokévá tehettek néhány Pi életés relikviát. Az alábbi kérdés helyes megfejtői között Pi élete-plakátokat, bögréket és a film eredeti, Yann...
GOLDEN GLOBE-JELÖLÉSEK 2013 Legjobb film – Dráma Az Argo-akció Django elszabadul Lincoln Pi élete Zero Dark Thirty Legjobb film – Musical/Vígjáték Holdfény királyság Keleti nyugalom – Marigold Hotel Lazacfogás Jemenben Napos oldal A nyomorultak...
Guillermo del Toro négy éve készített utoljára filmet (Hellboy II. – Az Aranyhadsereg), épp ezért előzi meg hatalmas várakozás új produkcióját, a Tűzgyűrű (Pacific Rim) című akció-sci-fit, mely könnyedén lehet a 2013-as év egyik...
Íme egy kis ízelítő decemberi számunkból! December 4.-től az újságárusoknál!
HFR 3D: Az új technika A Gyűrűk Ura-mitológia legújabb darabja, az előzményeket bemutató A hobbit – Váratlan utazás december 13-án kerül a mozikba minden elérhető filmes formátumban, köztük a legújabb, úgynevezett High Frame Rate...
Helgának, a sztár-műsorvezetőnek egyre gyanúsabb, hogy sármos szerelme nem engedi át a hálószobája küszöbén. Vera nem szeretne választ adni férjének a nagy kérdésre: vajon kire ütött ez a gyerek? Szilvi, a holtomiglan-holtodiglan kimondására vágyó...