2007.07.03.- Transformers

KRITIKA

A rajongók maximális kielégítése, avagy a szélesebb közönség összefogdosása? Michael Bay mindkettőre pályázott. Hogy sikerrel járt-e? Kit érdekel, amikor ekkora zúzás dübörög a vásznon!

Szöllőskei Gábor

Nem vagyok egy rajongó típus. A Transformers mégis sokat jelent nekem. Gyermekkorom kedvenc játékaként megszámlálhatatlan mennyiségű órán keresztül harcoltam az oldalamon Optimus Prime-mal az öccseim irányítása alatt gyilkolászó Álcák ellen. A nyolcvanas és a kilencvenes évek véget értek, mi is felnőttünk időközben, egykori szénné használt robotjaink pedig azóta a padlás felszerelését gazdagítják. Aztán, mikor tudomásomra jutott, hogy Steven Spielberg Michael Bay segédletével százharminc perces, élőszereplős életet lehel a húsz évvel ezelőtt már nagyban virágkorát élő kultképregénybe és rajzfilmsorozatba, meg kell mondjam, beütött nálam a nosztalgia. Az év egyik legjobban várt filmjére – a múltam tükrében – hatalmas elvárásokkal ültem be a vetítőterembe. Michael Bay pedig nem hazudtolta meg önmagát. Megpróbáltam belehelyezkedni egy a Transformerst egyáltalán nem ismerő, s a film előtt teljesen értetlenül álló érdeklődő helyzetébe: hatalmas autókká és repülőkké átalakuló robotkolosszusok irtják egymást szanaszét, miközben némi emberanyag is ott rohangál körülöttük egy földön kívüli dobókockával a hónuk alatt. Atyaég, ez meg mi? Jogos. Ám ebből a nézőpontból a gyűrűvel dobálódzó szőrös talpú fél-szerzetek, a pókhálókat eregető falmászó ifjonc és a varázspálcával hadonászó sebhelyes tini is agyrémnek minősülne. Szóval, mint minden fantasztikus film, a Transformers is csak azoknak javallott, akik mindezt iszonyatosan coolnak tartják. Számukra ugyanis az utóbbi évtized egyik leglátványosabb filmje a jutalom. Steven Spielberg szerint Michael Bay arra született, hogy Transformerst rendezzen, és ebben lehet valami. Nem tudok elképzelni másik direktort, aki ennyire részletes vizuális tartalommal tudta volna vászonra álmodni ezt az anyagot. A robotok olyan mértékű pusztítást okoznak sivatagban és városban egyaránt, melyet az Armageddon aszteroidái és Godzilla is megirigyeltek volna. Amennyiben az akciót elismerő, ám azt még korántsem komplex filmelemnek tekintő nézőként kiemeljük a harci szcénákat a filmből, mi marad? Főként Shia LaBeouf, Megan Fox, egy garmada katona, és tehetetlen, ámde annál titkosabb kormányhivatalok. No, meg jó adag humor, főként a mű első felében. Az Autobotok felbukkanása után komolyabb és pátoszosabb hangnembe csap át a film, melyből természetesen nem hiányozhatnak a Bay-féle lassítások, naplementék stb. Ugyanakkor a Transformers nézése alatt számtalan alkalommal nyugtáztam magamban: „Én ezt nevezem szórakozásnak!” A korábbi képregény- és rajzfilmek rajongójaként kissé sajnáltam, hogy a robotok (főként a gonosz Álcák) személyisége egyáltalán nem volt napirenden, többnyire csak agyatlanul pusztítanak, igaz, azt istenien művelik. Az Autobot figurák már több személyiségjegyet kaptak a szkriptesektől, melyek főként a Sam szülei elől való szellemes bújdosás-jelenetben bontakoznak ki. Az ilyen, egyébként non-stop akciójelenetek közé ékelődő pillanatok miatt (is) kijelenthetjük: Bay ismét lefektetett egy olyan nyári blockbuster-etalont, melyet a folytatásokat futószalagon gyártó multik példaként emelhetnek piedesztálra. Teljes joggal.

143 perc, amerikai

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.