Az Oscar-gálák 10 legszebb és legcikibb pillanata
1929-ben adták át először a szobrocskákat, az azóta eltelt nem kevés időben pedig természetesen termérdek emlékezetes momentumot generált az évenként megrendezett show. Ezek között pedig éppúgy rengeteg megható és/vagy fontos pillanat akadt, mint ahány rettentő kínos baki. Fogadjátok hát szeretettel válogatásunkat mindkét kategóriában!
Szöllőskei Gábor
A 10 legszebb
Az első fekete színész (1940)
11 évet kellett várni arra, hogy Oscar-díjhoz jusson az első fekete előadóművész, az akkor 46 esztendős Hattie McDaniel, aki az Elfújta a szél női mellékszerepéért vehette át az elismerést (természetesen egy rabszolga szerepéért). Óriási dolog volt az Akadémia részéről akkoriban, hogy ezt meg merték lépni. Persze a korabeli szegregációs szabályok miatt McDanielnek a gála ideje alatt a terem leghátsó sarkában kellett ülnie, messze a szereplőtársaitól. Amikor átvette a díját, a következőket mondta: „Őszintén remélem, hogy megbecsülést hoztam a fajomnak és a filmiparnak is.” (A következő fekete díjazottra – Sidney Poitier – 1963-ig kellett várni.)
Az imprócsászár (1959)
Ma már szinte elképzelhetetlennek tűnik, de a 31. gálát valamilyen úton-módon sikerült olyan gyorsan levezényelni a szervezőknek, hogy a vártnál 20 perccel korábban ért véget. Épp ezért az egyik házigazdára (abban az évben hatan is ellátták ezt a posztot), a komikus Jerry Lewisra hárult a feladat, hogy ennyi időn át bármiféle előre megírt szöveg vagy bekészített produkció nélkül szórakoztassa a nagyérdeműt húsz percen át. Lewis pedig természetesen egy óriási monológot nyomott le, amit utána még évekig idézgettek. Még karmesternek is beállt a zenekarhoz, hogy táncra bírja a világsztárokat.
A leghosszabb taps (1972)
Charlie Chaplin az egyetemes filmtörténet megkerülhetetlen és zseniális alakja. Karrierje során azonban sosem kapott Oscart, leszámítva egy különdíjat, amelyet a legelső, 1929-es gálán vehetett át A cirkusz című filmjéért. 1972-ben, a 44. átadón (a Francia kapcsolat évében) aztán az Akadémia úgy döntött, itt az ideje, hogy egy életműdíjjal tisztelegjenek az akkor 83 éves mester munkássága előtt, aki sok-sok év után Svájcból tért vissza az USA-ba. Az Akadémia elnöke, Daniel Taradash felkonfja után az idős Chaplin megjelent a színpadon, a közönség pedig összesen 12 percen keresztül állva tapsolt neki. Ez természetesen abszolút rekord, egyben pedig az egyik legmeghatóbb és legszebb pillanat volt a gála történetében.
A fekvőtámasz (1992)
Jack Palance még fiatalon, a harmincas éveiben kapott két Oscar-jelölést (az 1952-es Hirtelen félelem és az 1953-as Idegen a vadnyugaton férfi mellékszerepeiért), ám egyiket sem tudta díjra váltani. Legközelebb 1992-ben figyelt fel rá az Akadémia, amikor szintén mellékszerepért nominálták az Irány Colorado! című vígjátékért a 72 éves színészveteránt. Palance pedig a szobor átvételekor bebizonyította, hogy ő még nem túl öreg ehhez a sz*rhoz. Köszönőbeszédében azt kifogásolta, hogy a producerek állításuk szerint túl nagy kockázatot vállalnak az idősebb színészekkel. Majd ott helyben levetette magát a földre, és csinált néhány egykezes (!) fekvőtámaszt. Meglepő és menő pillanat volt.
A köszönőbeszéd, amiből film készült (1994)
Mindenki meglepődött azon, hogy az addig főként vígjátékokból ismert Tom Hanks micsoda alakításra képes a Philadelphia című filmben. Meg is kapta érte élete első Oscar-díját a férfi főszereplő kategóriában. Ezt a gála történetének egyik legnagyszerűbb köszönbeszédével hálálta meg, amelyben szóba hozta egykori középiskolai drámatanárát is, akiről azt mondta: „Ő az egyik legnagyszerűbb meleg amerikai, akit valaha ismertem.” Hanks a show előtt természetesen érintkezésbe lépett akkor már nyugdíjas oktatójával, és leegyeztette vele a beszédet, amiből három évvel később Frank Oz forgatott filmet A boldogító nem címmel. Ebben Kevin Kline egy tanárt alakít, aki meglepődik azon, amikor egy volt diákja az Oscar-gálán melegnek nevezi őt.
Aki a sztárok fején ugrált (1999)
Ez akár a cikik közé is kerülhetett volna, mi mégis a legszebb pillanatok közé soroljuk. Az 1999-es 71. akadémiai átadó egyik főszereplője lett a temérdek hollywoodi celeb közé ékelődött furcsa kis olasz fickó, bizonyos Roberto Benigni, aki megrendezte Az élet szép című holokausztvígjátékát, az álomgyár pedig térdre borult előtte. A legjobb film kategóriájában is jelölt mű természetesen magáévá tette a legjobb idegen nyelvű film díját, amelynek kihirdetésekor (Sophia Loren: „ROBERTO!”) Benigni felpattant ülése háttámlájára, és többek között Steven Spielbergbe kapaszkodva ujjongott európai vendégként az amerikai óriások fölé magasodva… Majd később hatalmas meglepetésre a legjobb férfi főszereplő díját is elnyerte.
Egy ajtó kitárult (2002)
Halle Berry a 74. Oscar-gálán történelmi jelentőségű győzelmet aratott: ő lett az első fekete nő, aki megkaphatta a szobrot a legjobb női főszereplő kategóriában a Szörnyek keringőjéért. És noha a díjazása az egyik legfontosabb pillanata volt a show történetének, két szomorú tény is kapcsolódik hozzá: 1. hogy erre 73 évet kellett várni, 2. hogy az azóta eltelt 18 évben nem ismétlődött meg ez a kunszt. Vagyis Berry óta nem volt fekete díjazott e kategóriában. A könnyekig meghatódott színésznő egyébként beszédében a következőket mondta akkor: „Ez a díj minden névtelen és arctalan színesbőrű nőnek szól, akik most lehetőséget kaptak, mert egy ajtó kitárult.” Nos, még mindig várjuk, hogy más is átmenjen rajta…
Aki már odafentről nézte (2009)
2008. január 22-én borzalmas hír járta körbe a világot: a 28 esztendős színész, Heath Ledger tragikus hirtelenséggel elhunyt. A 10 dolog, amit utálok benned, a Lovagregény és a Brokeback Mountain – Túl a barátságon világsztárját milliók siratták, 2008 nyarán pedig A sötét lovag nézése közben szomorúsággal vegyes csodálattal tapadtunk a vásznakra. A Joker szerepében az egyik legkultikusabb mozgóképes gonoszt formálta meg Ledger, aki a 2009-es Oscar-átadón átvehette volna a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját. Helyette azonban a családja, a szülei és a testvére álltak ki a színpadra (Ledger az egyetlen, aki posztumusz kapott díjat e kategóriában). Szívfacsaró pillanat volt!
A nők nagy napja (2010)
2010. március 7-én, a 82. Oscar-átadón megtörtént a csoda, amire 81 esztendőt kellett várni: a legjobb rendező díját végre egy nő vihette haza. Az egyébként kevésbé nőies témájú filmjeiről ismert Kathryn Bigelow (Alkonytájt, Kék acél, Holtpont, Strange Days – A halál napja, Atomcsapda, Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza) érdemelte ki az elismerést A bombák földjén című remekművéért. Ráadásul remek kis plusz adalék, hogy Bigelow szintén jelölt exférje, James Cameron elől happolhatta el a szobrot, akit az Avatarért nomináltak abban az évben.
Zuhanással a magasba (2013)
Az akkor még ismeretlen Jennifer Lawrence-t 2011-ben jelölték első ízben Oscarra (a Winter’s Bone – A hallgatás törvényéért), majd az X-Men – Az elsőknek és Az éhezők viadalának köszönhetően Hollywood legújabb üdvöskéjévé avanzsált. 2012-ben aztán végképp mindenkit magába bolondított a Napos oldal című filmjében, amelyért 22 évesen el is nyerte első Oscar-díját a 85. gálán. Nevének felolvasása után próbált is felvonulni a színpadra, ám termetes ruhájában szép nagyot esett a lépcsőn. A mindig laza J-Law persze nem esett kétségbe, nevetve próbált újra felegyenesedni, szupercukin reagálta le a blamát. Bár ő azon az estén elesett, de nagyjából mindenki beleesett.
A 10 legcikibb
Az indiánlány esete (1973)
Marlon Brando 1973-ban, a 45. átadón elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját (bár pl. Al Pacino szerint is inkább a mellékszereplő kategóriában kellett volna indítani őt) A keresztapában nyújtott alakításáért. Brando azonban nem ment el a gálára, maga helyett inkább egy Sacheen Littlefeather nevű indiánjogi aktivistát küldött, aki tradicionális apacsruhában olvasta volna fel Brando nyilatkozatát az indiánok védelmében. A show producere, Edward Koch azonban ezt nem engedélyezte, így a nőnek a helyszínen kellett rögtönöznie néhány szót népe érdekében. Beszédét a közönség részéről éljenzés és fújolás egyaránt kísérte. Később kiderült, hogy Littlefeather egyébként egy Marie Louise Cruz nevű színésznő (ma is él, 73 éves).
A pucér pacák (1974)
Egy évvel az indiános botrány után, a 46. Oscar-show alatt épp az egyik házigazda, David Niven konferálta fel Elizabeth Taylort, amikor hirtelen felbukkant mögötte egy anyaszült meztelen férfi, aki kezével békejelet mutatva futott át a színpadon. A közönség zavart kuncogással, Niven pedig a következő szöveggel reagálta le a meghökkentő szitut: „Ez a férfi valószínűleg csak azzal érdemel ki az életben egy kis nevetést, ha leveszi a ruháit, és megmutatja a hiányosságait.” Az illető egyébként egy Robert Opel nevű fotós és galériatulaj volt, aki magát újságírónak kiadva jutott a backstage-be, és vágta át magát egy méregdrága függönyön. Partizánakciója után híres lett, ám 5 évvel később megölték egy rablás során.
A legtöbbet idézett mondat (1985)
Sally Field 1985-ben (amikor az Amadeus tarolt) vehette át 38 évesen a második Oscar-díját a Hely a szívemben című film főszerepéért. A meghatott színésznő közel volt ahhoz, hogy lekeverjék, beszédének végén pedig azt mondta: „Nem tagadhatom le a tényt, hogy mindannyian szerettek engem, most épp nagyon szerettek engem!” A közönség kínosan nevetgélt, Field pedig akkor még nem tudta, hogy minden idők egyik legtöbbet idézett Oscar-beszéde hagyta el a száját. Később felidézte, hogy akkoriban a szervezők egy villogó lámpával világítottak bele az ember arcába, így jelezték színpadi idejének közelgő végét, ez pedig teljesen kizökkentette és összezavarta.
A Hófehérke-botrány (1989)
Sokak szerint az 1989-es 61. gála volt az Oscar történetének legkínosabb közvetítése. Például nem volt házigazda (akkor egyébként már az 5. alkalommal), az átadó épp ezért a szokásos nyitómonológ helyett egy 11 percen át tartó kínos Hófehérke-számmal indult: egy zenés-énekes-táncos revüvel, amelyben egy ismeretlen színésznő, Eileen Bowman alakította a mesehőst, és az énekelni egyáltalán nem tudó Rob Lowe-val közösen adott elő egy duettet. Minden idők legcikibb Oscar-produkciója pergett a sokmillió néző szeme előtt, amely karriereket tett tönkre: pl. a show producere, Alan Carr végleg kinyírta ezzel a pályáját, Bowman pedig nem kapott ezután szerepeket, sosem tudott befutni.
A világ királya (1998)
Az 1998-as volt minden idők legnézettebb Oscar-díjátadója, összesen 57,2 millióan nézték élőben, ahogy a Titanic 11 szobrot söpör be (sem előtte, sem utána nem lépett át egyetlen gála sem 50 milliós nézettséget). Ennyit számít, ha egy ekkora blockbusternek és jelenségnek lehet drukkolni. A legjobb rendező díját ekkor James Cameron kapta, aki köszönőbeszédében a saját filmjéből szeretett volna idézni, ám amikor Jack Dawson szavaival élve azt találta mondani Hollywood krémje előtt hangosan felkiáltva, hogy: „Én vagyok a világ királya!”, az enyhén szóval nem jött ki túl jól, és igen sokat cikkeztek utána a megalomániás direktor hírében álló Cameron egójáról.
A drog rossz (2000)
Bár szerintünk egész vicces, az Oscar történetében mindenképp cikinek számít, amikor az Amerikai szépség győzelmének évében (72. gála) minden szem a vörös szőnyegre szegeződött. A sok kikent-kifent celeb között ugyanis feltűnt két férfi női ruhában. Ők a South Park alkotói, Trey Parker és Matt Stone voltak, akik úgy gondolták, jó poén lesz, ha magukra öltik Jennifer Lopez és Gwyneth Paltrow korábbi híres Oscar-ruháit. A szakma és a nézők sem voltak vevők a gegjükre, ők maguk pedig azzal magyarázták később az egészet, hogy akkoriban eléggé rajta voltak az LSD-n. Ráadásul ezen a gálán történt az is, amikor Angelina Jolie szájon csókolta a saját, vér szerinti bátyját, és szerelmet is vallott neki a színpadon.
A legrosszabb házigazdák (2011)
A 83. show producerei úgy gondolták, az egyre csökkenő nézettség megfékezése végett nyitni kell az ifjabb közönség felé, ezért ismert és népszerű fiatalokat kértek fel a házigazdák szerepére: Anne Hathawayt és James Francót. Az egyébként rendkívül tehetséges páros azonban nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, showmanként/showwomanként leszerepeltek. Egyáltalán nem voltak viccesek, a szájukba adott poénok pedig erőltetetten pukkantak. A kritikák szerint Hathaway túltolta az igyekezetet, hogy szórakoztató legyen, Franco pedig épp fordítva: magasról tojt az egészre.
Travolta ámokfutása (2014)
2014. március 2-án (ekkor happolta el a 12 év rabszolgaság a Gravitáció elől a legjobb film díját) nem tudni, mi történt John Travoltával, de furcsa állapotban volt, az biztos. Ámokfutását már a vörös szőnyegen elindította, amikor bizarr módon közeledett Scarlett Johanssonhoz: rendesen belemászott az intimszférájába, ölelgetni és csókolgatni kezdte, ami egy internetet átrobogó fotó alapján a színésznőnek nem igazán tetszett. Travolta aztán folytatta: a show alatt konferált is, és valamilyen érthetetlen okból sikerült Idina Menzelt egy fura akcentus kíséretében Adele Dazeemként bejelentenie. Menzel aztán a következő évben revánsot vett: Glom Gazingóként konferálta fel Travoltát.
Az első nyíltan meleg díjazott (2016)
A 88. gálán nem kis meglepetésre a Writing’s On The Wall (a Spectre – A Fantom visszatérből), nyerte a legjobb betétdal Oscarját, a díjazott előadó, Sam Smith pedig a köszönőbeszédében azt mondta, hogy könnyen lehet, ő az első nyíltan meleg ember, akik akadémiai szobrot kapott. Nos, ennek utána kellett volna néznie, mivel nagyon nem. A The Hollywood Reporter azonnal utánajárt, és kiderítették, hogy többek között Elton John (Az oroszlánkirály), a forgatókönyvíró Dustin Lance Black (Milk), a dalszövegíró Howard Ashman (A szépség és a szörnyeteg) vagy a producer Scott Rudin (Nem vénnek való vidék) is mind bevallottan melegek voltak a díjuk átvételekor.
Kaliforniai Holdfény (2017)
Az Oscar történetének minden bizonnyal legnagyobb lebőgése volt a 2017-es legjobb filmes baki, amikor Warren Beatty és Faye Dunaway adták át a fődíjat. Utóbbi felolvasta a borítékról a favoritnak számító Kaliforniai álom címét, az üdvrivalgás közepette pedig a musical producerei már megkezdték köszönőbeszédüket, amikor kiderült, hogy Beattyék rossz borítékot kaptak (a legjobb színésznőét), és az igazi nyertes a Holdfény című független film. Totális káosz: így lehet leírni azt, ami a színpadon zajlott a finálénak ebben a néhány percében, ami gyorsan bevonult az amerikai tévétörténet legnagyobb baklövései közé (ráadásul ezen a gálán történt az is, amikor az In Memoriam összeállításban az elhunyt jelmeztervező, Janet Patterson neve fölé a még nagyon is életben lévő Jan Chapman arcát sikerült odahelyezni).
A cikk eredetileg a VOX mozimagazin 2020. februári számában jelent meg.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!