2011.06.16.- Mosás, vágás, ámítás
KRITIKA
Ésszerű keretek között ennek a limonádé romkomnak annyira kellene gejlnek lennie, hogy utána órákig öblögetünk, de akkor mitől lett mégis üdítő?
Hanula Zsolt
A válaszom Audrey Tautou lenne így első felindultságomban, akkor is, ha a számomra meglepően elszánt ellentábor „de hiszen ennél még Segalnak is változatosabb az arcjáéka!” feliratú táblákkal vonul fel az ablakom alatt. Tényleg könnyen lehet, hogy a kamera előtt most mozogtak az eddigi legtöbbet Tautou arcizmai, sír, nevet, csodálkozik, megbán stb., de a förtelmes magyar című Mosás, vágás, ámítás mégsem ettől élvezetes az első perctől az utolsóig. A varázsát mindenképp a remekül megírt forgatókönyvben jelölném meg. Épp az előző hónapban húztuk a szánkat azon, hogy Woody Allen aktuális párkapcsolati komédiája alig képes újat mondani a korábbiakhoz képest. Akkor nem is gondoltam volna, hogy pedig egyébként milyen egyszerű zseniálisat alkotni olyan pofonegyszerű elemekből, mint egy félrement szerelmes levél. Pierre Salvodari író-rendezőnek mégis sikerült akkor is szerethető figurákat faragnia, ha azok híján vannak az eredetiségnek, és olyan szituációkat teremteni, amelyeket egyszerűségük dacára sem érzünk avíttnak. Nem tudom pontosan meghatározni, mint takar a klasszikus francia szerelmes vígjáték szóösszetétel, de szerintem ez az.
105 perc, francia
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!