Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 2 + 7    

A password will be emailed to you.

Digitális IMAX Magyarországon

2011. március 10.-én az Anyát a Marsra című Disney produkcióval indul az első digitális előadás a Cinema City Arena IMAX® termében.

A Cinema City Aréna IMAX® terme az eddigi analóg IMAX vetítőrendszerről áttér a digitális IMAX® rendszerre

2011. márciusának első felében áll üzembe a budapesti Cinema City Aréna IMAX termében a Cinema City International („CCI”) és IMAX® Corporation között tavaly létrejött megállapodás nyomán a világújdonságnak számító IMAX® Digitális Mozi-rendszer.
Az IMAX® Digitális Mozi-rendszer szinte összes elemét úgy tervezték, hogy továbbra is a világ leghatásosabb mozi élményét nyújtsa mind a 2D-s, mind az IMAX® 3D-s filmek esetében. Emellett lehetővé teszi, hogy a teljes rendszert világszerte egyetlen kapcsolattartó pontról irányítva lehessen szervizelni.
Az elmúlt 3 évben vetített filmekhez hasonlósan, az egyre bővülő egészestés-film portfólió mellett a CCI továbbra is megtartja azt az ismereterjesztő irányvonalat is, aminek köszönhetően iskolások ezrei részesülhettek IMAX® élményben, a már megismert, egyedileg kiépített teremben.
A CCI ezen ismeretterjesztő filmeket továbbra is tanári segédanyaggal, csoportos gépházlátogatással, iskolás pályázatokkal kívánja népszerűsíteni a gyerekcsoportok körében, folytatva azt a szórakoztatva-tanulási programot, amit a IMAX® mozi megnyitása óta koordinál.
Az IMAX® Digitális Mozi-rendszer egyik fontos eleme, az új vetítővászon 2011. február 25-én, pénteken reggel érkezik meg a Cinema City Arénába. Már a hatalmas vászon terembe juttatása is érdekesnek ígérkezik, az igazán látványos mozzanatra, a vetítővászon installációjára másnap, február 26-án, szombaton, 13:00 és 14:00 óra között kerül sor.

A közeljövő várható IMAX ® filmkínálata a teljesség igénye nélkül:
Anyát a Marsra
IMAX® 3D, A vadon kölykei IMAX® 3D (ismeretterjesztő film), A Karib-tenger kalózai – Ismeretlen vizeken IMAX® 3D, Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. Rész IMAX® 3D

Kapcsolódó cikkek:
A magazin: 2014. december
Skyfall előzetes
Tollpárbaj 2010 November

Kapcsolódó cikkek:

  1. Avatar Special Edition -IMAX
  2. 3 animációs film versenyez majd az Oscarért

 

Szólj hozzá!