The Woman King: A harcos
2023.03.02. (The Woman King) Afrika hatalmas, és ők voltak benne a legerősebbek: Dahomey királyság a 19. században nemcsak a kontinens, hanem az egész világ egyik legjelentősebb hatalma volt, és uralkodóját egy csupa nőből álló, különleges katonai egység védte. A harcos nők elszántak, kemények és különleges kiképzést kaptak. Ha az ország bajba kerül, ők az elsők, akik harcba indulnak, és nincs, aki ellenálljon nekik. Félelmetesek, gyorsak, kíméletlenek. Nanisca tábornok (az Oscar-díjas Viola Davis) képezi ki a csapatot. És amikor óriási hajóikkal európai katonák szállnak partra, hogy elfoglalják a királyságot és rabláncra fűzzék lakóit, akkor tudja: élete legfontosabb és legveszélyesebb bevetése áll előtte. Mert a következő csatán múlik az országa és egész Afrika sorsa…
KRITIKA
A Wonder Woman themüszkirai amazonjai elbújhatnak az Agojie mögött: a nyugat-afrikai Dahomey királyság nőkből álló hadserege a XVII. és XIX. század között tartotta rettegésben a gyarmatosítókat és a rivális törzseket. Az előttük tisztelgő film akkor működik igazán jól, ha nem kérjük rajta számon a történelmi hitelességet.
Rácz Viktória
A The Woman King – A harcos tipikusan az a film, ami nagy valószínűséggel a 2018-ban bemutatott Fekete Párduc fogadtatásának és hatalmas box office-sikerének köszönhetően valósulhatott meg. A forgatókönyvet író Dana Stevens és a sztorit szállító Maria Bello (igen, a Sakáltanya, az Erőszakos múlt és a Fogságban színésznőjéről van szó) évekig házaltak a történetet eladhatatlannak gondoló producereknél, amíg Vakanda be nem bizonyította Hollywood számára, hogy van igény az afrikai kultúra bemutatására és a fekete színészekből álló szereplőgárdára a nagyvásznon. Mivel a feketék történelméről szóló alkotások túlnyomó többségben a rabszolgaságról szólnak, a fiktív szuperfejlett afrikai királyságban játszódó Marvel-film épp az „empowerment” jellege miatt tudott nagyot szólni. Ezt a vonalat viszi tovább Gina Prince-Bythewood (A méhek titkos élete, A halhatatlan gárda) filmje, ezúttal egy valós királyság valós női hadseregét helyezve a középpontba. Az 1820-as években játszódó The Woman King – A harcos azért csak hellyel-közzel nevezhető hitelesnek, története és üzenetei napjaink közönségére lett szabva. A film ugyan nem titkolja el, hogy Dahomey jelentős részt vállalt a rabszolga-kereskedelemben, de a feminista felszabadítókként megjelenő női katonákat túlságosan is makulátlan szabadságharcosokként ábrázolják.
Azonban, ha félretesszük a történelemkönyvet (vagy bezárjuk a Wikipediát), és úgy tekintünk a The Woman King – A harcosra, mint egy tipikus hollywoodi történelmi eposzra, annak minden kegyes hazugságával és szentimentalizmusával együtt, akkor átadhatjuk magunkat a virtuóz harci jeleneteknek, a lenyűgöző kosztümöknek, a magával ragadó és érzelmes sztorinak, valamint a fantasztikus színészgárdának. Senkit nem fog meglepni, hogy Viola Davis kiváló a címszereplő kemény harcos szerepében, aki múltbéli traumái és a felelősség súlya miatt emberfeletti ereje ellenére is mélyen emberi karakter. És még így is el tudja lopni előle a show-t az újonc Thuso Mbedu (A föld alatti vasút), aki az Agojie-hez frissen csatlakozó Nawit alakítja, illetve Lashana Lynch (Nincs idő meghalni), az újakat kemény kézzel és csípős humorral tanító Izogie szerepében.
Bár lenyűgöző minden közelharc-jelenet, a The Woman King – A harcos sokkal több egyszerű női akciófilmnél: felnövéstörténet, románc, családi dráma és antikolonialista kiáltvány. Az utóbbit annyira nem rejti véka alá, hogy nagy eséllyel sok nézőt veszít el az olyan pillanatok miatt, mint amikor a John Boyega által alakított meglepően progresszív király a rabszolgatartás lélektanáról értekezik, és érzelmesen szólal fel a gyarmatosítás ellen. Amikor viszont működik a film, akkor nagyon működik – ez jellemzően nem a dialógusoknak, hanem a rendezésnek és a színészi alakításoknak köszönhető. Reprezentációs mérföldkőjellege miatt fontos film, de sok fontos filmmel ellentétben ennek a megnézése nem érződik házi feladatnak. Végső soron a The Woman King – A harcos hasonlóan magával ragadó közönségbarát vágybeteljesítés, mint a Fekete Párduc, csak több valóságalappal és kevesebb CGI-ütközettel.
135 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!