Egy évem Salingerrel
2021.05.13. (My Salinger Year) Diploma után, úton élete legnagyobb álma felé, hogy végre igazi, elismert író legyen, Joanna asszisztensi állást vállal J. D. Salinger régimódi és rendkívül vaskalapos irodalmi ügynökénél. A nem kimondottan szórakoztató munkanapokat egy füstös irodában tölti, ahol még mindig diktafonok és írógépek uralkodnak. Joanna fő feladata Salinger terjedelmes rajongói leveleinek feldolgozása, ám amikor elolvassa a világ minden tájáról érkező szívszorító üzeneteket, vonakodik elküldeni az ügynökség szokásos, személytelen hangvételű válaszát, és lelkesen kezdi el személyre szabni azokat. Az eredmény egyszerre humoros és megindító, hiszen Joanna, miközben a nagy író hangján válaszol, kezdi felfedezni a sajátját.
KRITIKA
Hátradőlsz, hagyod, hogy elvarázsoljon Margaret Qualley és Sigourney Weaver – aztán leveszed a polcról a Zabhegyezőt. Kívánhatnánk ennél többet?
Kovács Gellért
Persze, kívánhatnánk, elvégre Philippe Falardeau (Lazhar tanár úr, Szudán elveszett fiai) igencsak elegáns rendezése olyannyira romantikus és megengedő, hogy ha főszereplői nem lennének annyira nagyszerűek, mint amennyire azok, ha a kilencvenes évek New Yorkja nem lenne annyira megnyugtatóan tejeskávészínű, mint amilyennek ábrázolja, minden bizonnyal el is tűnne abban a fiókban, ahol a jóravaló, ám nem igazán emlékezetes matinéfilmeket tartjuk.
De a helyzet az, hogy az irodalmi álmokat dédelgető egyetemista lány történetének, aki J. D. Salinger ügynökségén gépeli, válogatja, majd megsemmisíti az olvasói leveleket, s közben összebarátkozik a számítógépektől irtózó főnökével, egyszerűen nem lehet ellenállni. Falardeau úgy adaptálta Joanna Rakoff önéletrajzi ihletettségű regényét, hogy elsősorban arra koncentrált, hogy műve gyengéd és felhőtlen szórakozást nyújtson annak, aki megnézi. Ragyogjon benne a két színésznő, de szeressük a mellékkaraktereket is – és hadd maradjon csak érintetlen a Zabhegyező legendás szerzőjének kultusza.
Az Egy évem Salingerrelt nem a rideg valóság érdekli, így nem is akar okoskodni, mint a hasonló coming of age-filmek (mint például a rendkívül népszerű Az ördög Pradát visel), hanem csakis az az igézet fontos a számára, ami miatt hivatást választunk, ami miatt elolvasunk egy könyvet, és ami miatt életben tudunk maradni akkor is, amikor sok más okunk nem nagyon lenne rá.
Ami miatt jó, hogy készülnek még ilyen filmek.
101 perc, kanadai-ír
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!