A hazugság színe
2020.07.30. (The Burnt Orange Heresy) James Figuares ambiciózus ám kegyvesztett műkritikus, aki turistáknak tart művészettörténeti előadásokat Milánóban. Amikor őt és új kedvesét meghívja birtokára az elismert és tehetős műgyűjtő, Joseph Cassidy (Mick Jagger), a férfi úgy érzi, végre rámosolygott a szerencse. Ám az új, gazdag barát tisztességtelen ajánlatra készül. Azt a feladatot adja Jamesnek, hogy lopja el a világhírű festő, Jerome Debney (Donald Sutherland) alkotását.
KRITIKA
Néha a kritikusok is úgy vannak vele.
Villányi Dániel
A hazugság színe tipikusan az a film, ami nem váltja meg ugyan a világot, de egyszerűen jó nézni. Kellemes intellektuális bizsergést okozóan érint olyan témákat, mint hogy mi az igaz(i) művészet, hogyan jut el a befogadókhoz, milyen torzulásokon megy át eközben, ebben pedig mi a szerepe többek között a kritikusoknak. Ezekben az ügyekben nem igazán merül aztán el, helyette inkább a karaktereire koncentrál, és jól teszi. (Bár talán a kettő együtt sem lett volna lehetetlen.) A története kezdetén egy képzőművészeti kritikus és frissen összeszedett barátnője érkeznek egy dúsgazdag műgyűjtő tóparti kastélyába, hogy az ott vendégeskedő, évtizedek óta visszavonult legendás festőtől interjút (és képet) csikarjanak ki. Ezek a karakterek pedig mind olyan szellemes, érdekes és valamiképp vonzó figurák, akikkel szívesen töltenénk el hosszú órákat a valóságban is, és csupa olyasmiról csevegnek egymással, amikről mi is szívesen beszélgetnénk velük hosszú órákat is. Nem csak remekül megírt, de remekül eljátszott figurák: Claes Bangnek A négyzet után most is piszkosul jól áll az arrogáns, de a sármja mögé férfiúi mélabút rejtő entellektüel szerepe, Elizabeth Debicki elbűvölő és titokzatos, Mick Jaggerről kiderül, hogy pazar színész, Donald Sutherland pedig Donald Sutherland. A karakterekben közös a rejtélyességük, és a filmet is sokáig az a kérdés működteti, hogy ki kicsoda, és mit is akar itt igazából. Épp ezért a nyílttá váló utolsó harmad a thrilleres fordulatok dacára a film legkevésbé izgalmas része lesz, de még ekkor is bőven az élvezetes tartományban marad.
99 perc, brit-olasz
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!