Kultfilm: Szárnyas fejvadász
Szárnyas fejvadász (1982)
Mond valakinek az a cím valamit, hogy Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról? Csak pár kezet látok. És a Szárnyas fejvadász? Egyből nagyobb a tábor. Ridley Scott egy olyan adaptációt készített Philip K. Dick kiváló sci-fi regényéhez, ami egyáltalán nem hű alapanyagához, hanem inkább kiegészíti, új értelemmel tölti fel azt, és ezért is vált a filmtörténet egyik legjobb és legmeghatóbb mozijává. (Cikkünk eredetileg a VOX mozimagazin 2010. novemberi számában jelent meg.)
Tóth Csaba
Sztori
Roy Batty: „Én láttam olyan dolgokat, amiket ti, emberek el se hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén. Gyilkos sugarakat az éjben, a Tannhajzer-kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint… könnyek az esőben. Az idő lejárt.”
Egy csapatnyi replikáns (afféle android) visszatér az űrből, hogy a Földön próbáljon meg az emberek között elvegyülve szabad életet élni, de a replikánsok levadászásával megbízott Rick Deckard (Harrison Ford) a nyomukban van. Egyenként próbálja leszedni őket, ám maga is elbizonytalanodik a munkájával és saját érzéseivel kapcsolatban, amikor beleszeret egy replikáns lányba, aki nem tudja magáról, hogy mesterséges lény.
Fura módon Philip K. Dick eredeti regénye nem hagyott túl mély nyomot az alkotókban. A forgatókönyvírók leginkább csak az alapötletét (egy fickó a sötét jövőben emberszerű robotokat üldöz) értékelték, mivel egy jófajta sci-fi/noirhoz láttak benne lehetőséget és Ridley Scott akkoriban rá se vette magát, hogy elolvassa.
A filmről
Bryant: „Szükségem van rád, Decks. Ez egy kemény fickó, az eddigi legkeményebb. Szükségem van az öreg szárnyas fejvadászra, kell ide a varázserőd.”
Android, Mechanismo és Dangerous Day. Mi a közös bennük? Az, hogy a Szárnyas fejvadász mindhárom munkacímen futott, míg megkapta a végső keresztségét, és már ez a címprobléma is jellemző a folyamatos problémákkal és pénzügyi nehézségekkel megvert forgatásra. Ráadásul Ridley Scott klasszikusa volt az első nagy stúdiós produkció, melyből később rendezői változat is készülhetett. Ma már igazán furcsa ezt hallani, hiszen szinte minden második film egy rendezői változattal hirdeti magát a DVD borítóján.
Hampton Fancher 1978-ban íródott szkriptje annyi változáson esett át, hogy egy idő után már maga az író sem tudta követni, ezért az alkotók inkább átadták a terepet David Webb 
Peoplesnek, aki az alapvetően kamara sci-fi/drámának induló projektből nagyszabású sci-fit csinált. A produkcióra szánt pénz nehezen állt össze, mivel a fő befektető az utolsó pillanatban visszalépett, ám három produkciós cég végül összedobta a közel harmincmillió dolláros (az elhúzódó forgatás miatt került csak ennyibe) költségvetést. Sokan máig beszélnek egy Szárnyas fejvadász átokról, mivel minden cég (RCA, Atari…), amelyik befektetett a filmbe, utána becsődölt vagy legalábbis jókorát esett a piaci értéke a korábbiakhoz képest.
Az alkotók eleinte Dustin Hoffmant szerették volna megnyerni Deckard szerepére, akinek figurája jobban illik a könyvbéli Deckardhoz, de aztán látták Az elveszett frigyláda fosztogatóinak első jeleneteit, és egyből tudták, hogy Harrison Ford az ő emberük. Ridley Scott a filmet az Aliennel ellentétben nem Angliában, hanem Amerikában forgatta, javarészt helyi filmesekkel, és egy Guardiannek adott interjúban utalt rá, hogy sokkal jobban szeret angliai stábtagokkal együtt dolgozni, amiért a stábja eléggé megutálta őt, és még fagyosabb lett a hangulat az amúgy sem túl barátságos forgatáson.
A folyton növekvő stressz, a növekvő költségvetés és az elhúzódó munkálatok miatt nem sok résztvevő emlékszik vissza szívesen a forgatás hónapjaira, és Harrison Ford egyike volt azoknak, 
akik a leginkább utáltak ott lenni. A színész szinte senkivel sem beszélt, és idejének nagy részét a lakókocsijában, egyedül töltötte. Csak akkor jött ki, amikor szerepelnie kellett. A problémák miatt egy-két producer már Scott leváltásán ügyködött, de szerencsére győzött a józan ész, és a film nagyjából az eredeti tervek szerint fejeződött be. (Minderről bővebben 53. és 55. számunk Nehéz szülés rovatában olvashattok.)
A Szárnyas fejvadásznak akad egy híres magyar vonatkozása is a részben magyar származású Edward James Olmos miatt, aki a mellékszerepéhez kidolgozta az úgynevezett City Speaket, amit különféle nyelvekből (részben a magyar nyelvből) gyúrt össze. Így történhetett meg, hogy a film eredeti nyelvű változatában elhangzik például a „Nehogy már! Te vagy a blade runner” híres mondat.
A szerző, Philip K. Dick a halála előtt mindössze húsz percet látott a még nem teljesen elkészült filmből, de úgy hírlik, a látottak teljesen lenyűgözték őt. Megértjük.
Filmtörténeti szerep
Rachael: „Feltehetek egy személyes kérdést?”
Deckard: „Persze.”
Rachael: „Iktatott már ki valódi embert tévedésből?”
Deckard: „Nem.”
Rachael: „De az ön munkája során ez mindig kockázatot jelent.”
A cyberpunk irányzat a filmművészetben a Szárnyas fejvadász előtt jószerivel ismeretlen volt, bár egy-két vadabb utópia/disztópiamozi (például Kubrick Mechanikus narancsa) azért bemutatásra került korábban is. Scott klasszikusa megmutatta, hogy a Star Wars-szerű űroperák mellett van helye a sötét jövőben, a Föld nagyvárosaiban játszódó sci-fi moziknak is, a film vizualitása pedig számos későbbi követőjére (Total Recall – Az emlékmás, Mátrix, Különvélemény, Dredd bíró, Strange Days – A halál napja stb.) volt óriási hatással.
Karrierek
Pris: „Magányos lehetsz itt, J.F.”
J.F. Sebastian: „Nem igazán. Csinálom magamnak barátokat. Játékokat. Az én barátai játékok. Én készítem őket. Ez a hobbim. Genetikai designer vagyok.”
A Szárnyas fejvadász bukása nem tett jót Scott karrierjének, aki a nyolcvanas években bukást bukásra (Legenda, Fekete eső) halmozott, és ugyan a rendezői változat és a Thelma & Louise jelentett némi pozitív lökést, a bukássorozat a kilencvenes években is folytatódott (G.I. Jane, Szélvihar), de a Gladiátor megtörte a pechsorozatot, és a karrierje azóta újra szárnyal.
Harrison Ford a nyolcvanas és kilencvenes évek legnagyobb kasszasikereit hozta (Indy és SW filmek, A szökevény, Az elnök különgépe stb.), de az ezredforduló óta valahogy csak az Indy IV-ben tudott újra önmagára és a siker receptjére rátalálni.
A zenéről
A nyolcvanas évek idegesítő és akkoriban nagyon modernnek tartott szintihangzásához Ridley Scott is ragaszkodott, de amikor kiválasztotta a zeneszerzőt, mégsem lőtt mellé. Vangelis talán a korszak egyetlen olyan filmzeneszerző szintimágusa John Carpenter mellett, aki előnyt tudott kovácsolni ebből a jellegzetes hangzásvilágból, és a Szárnyas fejvadászhoz is olyan nagy ívű, gyakran távol-keleti jegyeket is magában hordozó, minimalista, ám mégis megható zenét készített, amit máig öröm hallgatni és a film nélkül, önállóan is értékes darab.
Kulcsmomentumok
– A jövőbeli városkép a film elején még mai CGI-jal megalkotott formában is mesterműnek számítana, de makettként ennél tökéletesebbet nem is lehetett volna építeni. Vangelis muzsikájával együtt az élmény egészen lenyűgöző.
– Roy Batty látogatása a saját édesapjánál/teremtőjénél.
– Deckard az utcán üldözi a kígyóbűvölő sztriptíztáncosnőt, és a jelenet egy lenyűgöző lassított felvétellel ér véget.
– Roy Batty vallomása Deckardnak, mielőtt elengedné a kezében tartott galambot.
– A rendezői változat nagy filmvégi csavarja.
A film sorsa
A filmre a producerek által erőszakolt narráció és a happy end sajnos csúnyán lebutította a művet, ami ilyen formájában sajnos bukásnak bizonyult a mozikasszáknál, ám a nyolcvanas évek végén egy filmfesztiválra véletlenül Ridley Scott narráció nélküli változatát küldték el, ami hatalmas sikert aratott. A stúdió ezen felbuzdulva „rendezői változatként” meghirdetve újra mozikba dobta a Szárnyas fejvadászt, ami ekkor már sikeresnek bizonyult, és ez a változata vált klasszikussá. Scott szerint ez nem igazi rendezői változat volt, és ezért készítette el a 2007-es DVD-kiadáshoz a saját végső vágását, ami némi késéssel ugyan, de novemberben a magyar piacra is befut végre DVD-n és BD-n.
Rutger Hauer: „Az elemek lemerülnek, a csávónak annyi”
Milyen érzés a Szárnyas fejvadász miatt részt venni egy kis időutazásban?
Furcsa, de az ott történtek nagy része még ma is frissen él bennem. Olyasféle dolog ez, mint amikor az embernek megszületik az első gyereke. Azt nem szokás elfelejteni. Persze, a dolog közel sem annyira fájdalmas.
Ugyanolyanok a szemei, mint Daryl Hannahnak. Ennek köze lehetett ahhoz, hogy Ridley Scott önt választotta a szerepre?
A szemek biztosan számítottak nála, de amúgy kontaktlencsét is használtunk. Még Edward James Olmos is, mivel mindenképp kék szemeket szeretett volna. Mesélte nekem, hogy világ életében szeretett volna kék szemű figurát játszani, és szólt is miatta, de a produkció nem tartotta annyira lényegesnek, és nem akart fizetni érte. Mondtam neki, hogy vegye meg őket saját pénzen, és aztán így is tett.
Mi a legjobb és mi a legrosszabb emléke a forgatásról?
Mindkettő a film végéhez kapcsolódik. Négyhónapnyi megfeszített tempójú forgatás után a zárójelenetemet forgattuk, és a forgatókönyv szerint egy harminc soros monológot kellett volna előadnom, de képtelen voltam megtanulni, mert egyszerűen szar volt. Beszéltem Ridleyvel, hogy jó lenne sokkal gyorsabban meghalni, mivel ha nem jelentjük be előre egy karakter halálát, az meglepetést okozhat a nézőknek. A legtöbb amerikai filmben a haláljelenetek annyira túl vannak lihegve, és én ezt nem szeretem. Én gyorsan és tisztán akartam. Az elemek lemerülnek, a csávónak annyi. Csak egy-két mondat a nagymonológ helyett, és a galamb elengedésének ötlete is tőlem származott. Én már az „idő lejárt” mondatot sem akartam a végére, mivel túl soknak éreztem. Csinálni kell, nem pedig beszélni róla. Körülbelül huszonnyolc sort kikukáztam és csak azt a kettőt tartottam meg, ami szerintem Battynek is tetszett volna, és hozzáírtam a „mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint könnyek az esőben” sort, de nem voltam benne biztos, hogy tetszeni fog Ridleynek. Ideges voltam, de aztán leforgattuk a jelenetet és működött. Szerencsénk volt, mert egy plusz napot forgathattunk, ami nem volt betervezve, és itt jön a dolog negatív része. A szép az egészben, hogy azok a sorok még ma is élnek az emberekben. Egyszer például Dél-Afrikában kellett kihívnom valakit, hogy lecserélje a kocsim kerekeit, aki azonnal felismert és elmondta a filmbéli monológomat. A csúnya rész pedig az, hogy már huszonöt órája egyfolytában dolgoztam, elképesztően kész voltam. Még nem voltunk készen, de én felálltam a forgatásról és egyszerűen hazasétáltam. Ilyet az ember nem csinál egy nagy stúdiófilm forgatásán, de én megtettem. Erre máig nem vagyok büszke, de annyira fáradt voltam, hogy úgy éreztem, mintha a karomat amputálták volna. Ráadásul úgy volt, hogy másnap lesz a színészszakszervezet sztrájkja, tehát elvileg nem is tudtuk volna befejezni, de szerencsénk volt, mert megegyeztek, így a sztrájk elmaradt és mi dolgozhattunk.
A nyolcvanas évek mozijának ön egy ikonikus figurája, de mostanában eléggé eltűnt a mainstream filmekből…
Volt pár dolog a karrieremben, ami nem úgy sült el, ahogy reméltem. Nem könnyű a visszatérés ebben a szakmában. Amúgy senki sem ismeri az összes filmemet, mivel már száztizenkettőt forgattam az óceán minden oldalán. Nem nagyon tudom, mi is lesz egy filmből, amikor azt forgatom. Persze törődöm vele, de túl nagy hatással nem tudok lenni rá.
Az emberek elsősorban a Szárnyas fejvadászból ismerik?
Igen, de nagyon sok embernek vagyok ismerős a Vak végzet, Az országút fantomja és a Foglalkozása: fejvadász című filmekből is. Van pár munkám, ami ma már kultfilmnek számít. A mai ismertségemet leginkább a DVD formátumnak köszönhetem. Nem lennék itt, ha a filmjeim nem lennének kaphatók DVD-n vagy nem játszanák őket a tévében, mivel a mozikban sajnos már nem vagyok jelen.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!