Isten kegyelméből
2019.09.26. (Grâce à Dieu) A sikeres bankár, Alexandre Lyonban él feleségével és öt gyerekével. Egy napon véletlenül rájön, hogy a pap, aki gyerekkorában szexuálisan zaklatta, még mindig gyerekekkel foglalkozik. A vallásos férfi, aki gyerekeit is a Biblia szerint neveli, s a közösség egyik pedáns tagja, úgy dönt, hogy a lelki nyugalma érdekében feljelenti a papot. Hamarosan találkozik két másik férfival, akik hozzá hasonlóan jártak. Az áldozatok összefognak, hogy hangjukat meghallja a nyilvánosság. A film egy, a közelmúltban Franciaországban kirobbant botrányt dolgoz fel: egy lyoni papot közel hetven gyerek szexuális zaklatásával, felettesét, Lyon érsekét, pedig az ügy eltussolásával vádolták meg. Közülük három, immár felnőtt férfi történetét ismerjük meg. Alexandre, François és Emmanuel egészen másképp hordozzák életre szóló traumájukat, amelynek felszínre kerülése a környezetükben élőket is próbára teszi.
KRITIKA
Ha a Spotlight előtt készül el, François Ozon új mozija könnyen filmklasszikussá válhatott volna. Az egyetlen pechje, hogy az amerikaiak nemcsak beelőzték, hanem még Oscar-díjat is szereztek a filmjükkel.
Tóth Csaba
Nem mintha a 2015-ös Spotlight – Egy nyomozás részletei óta a katolikus egyházban rejtőző pedofil papok témája bármit is veszített volna az aktualitásából: elég csak a magyarországi híreket követnünk az utóbbi egy-két hónapból, és láthatjuk, hogy ugyan a pápa szeretné, ha az egyház végleg a megtisztulás útjára lépne, és szembenézne a bűneivel, máig rengeteg esetet söpörnek az ágy alá. Általában hatalmas botrányok és országos felháborodás – mint például legutóbb Lengyelországban – kell ahhoz, hogy az ilyen eseteknek komoly következményei legyenek, és ahol ez elmarad, ott csak megy tovább a szokásos maszatolás.
Ozon filmje ráadásul egyáltalán nem nyúlja a Spotlightot, a témáját leszámítva leginkább azáltal emlékeztet Tom McCarthy mozijára, hogy hasonló visszafogottsággal, történeti hűségre való törekvéssel és a hatásvadász drámai elemek mellőzésével nyúl a témához. Esze ágában sincs nagy, drámai és érzelmes jelenetekkel sokkolni a nézőket: épp elég sokkoló önmagában az is, ha csak értesülünk arról, hogyan tud egy pedofil pap évtizedekig gyerekekkel foglalkozni úgy, hogy a feljebbvalói tudnak az ügyeiről. Ozon eddig a Frantz című munkájában mesélt a legvisszafogottabban, de most még azon is túltesz: alkotóként meg sem próbál az előtérbe tolakodni, hagyja, hogy maga az ügy és a szereplői beszéljenek helyette.
A francia közvéleményt mélyen sokkolta, amikor kiderült, hogy Bernard Preynat atya a nyolcvanas évektől egészen a kilencvenes évek elejéig több mint hetven gyereket molesztálhatott zavartalanul. Az ügyet az azóta már felnőtté váló áldozatok egy csoportja robbantja ki – nem mintha korábban nem próbálkoztak volna, de az egyházi bürokrácia minden ilyet eltaposott -, mivel az egyikük megtudja, hogy az atya azóta is praktizál, sőt, máig gyerekekkel foglalkozik. Az áldozatok perszövetségbe tömörülve veszik fel a harcot az egyházzal, de az Isten kegyelméből mégsem jogi dráma. Sokkal inkább szól arról, hogy valaki hogyan képes az élete során feldolgozni egy efféle traumát – a három főszereplő mind más-más hozzáállást és sorsot képvisel -, és milyen hatással lesz az életére felnőttként. A legfőbb különbség a Spotlighthoz képest itt mutatkozik meg: míg ott az esetek után nyomozó újságírók szemszögéből követhettük a történéseket, ezúttal az egykori áldozatok válnak a sztori hőseivé, akik felnőttként nem hagyják, hogy ami velük történt, újabb gyerekekkel megtörténhessen. A film annyira aktuális, hogy idén még bőven folytak a perek az esettel kapcsolatban.
137 perc, francia-belga
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!