Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 3 + 3    

A password will be emailed to you.

huntforthewilderpeople01
Our Rating
Your Rating
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 5.0/5 (2 votes cast)

Vademberek hajszája

2017.05.11. (Hunt for the Wilderpeople) Ricky, a dacos városi kölyök új nevelőszülőkhöz kerül, Új-Zéland vadregényes tájaira. A kezelhetetlen srác a kissé furcsa, de szeretetteljes Bella néni és új kutyája, Tupac körében hamar otthonra lel, bár a zsémbes és magának való Hec bácsival nehezen találja a közös hangot. Amikor egy váratlan tragédia miatt Rickyt újra a gyermekvédelem felügyelete fenyegeti, a javítóintézet elől inkább hegyekbe menekül. Hec bácsi persze könnyedén rátalál, ám egy veszekedés és baleset miatt hetekre a dzsungelben ragadnak. Országos körözést adnak ki rájuk, és az újonnan törvényen kívülivé vált párosnak választania kell: vagy a saját fejük után mennek, vagy összefognak és megpróbálják együtt túlélni a nagy kalandot.

KRITIKA

A tavalyi év egyik legvarázslatosabb filmje némi késéssel, de végre megérkezett a hazai mozikba is. Ricky Baker a király!

Villányi Dániel

huntforthewilderpeople01Új-Zélandon már több mint egy éve bemutatták (bevételi rekordokat is döntögetett), és a nemzetközi fesztiválkörútjának is már a vége felé járt a Vademberek hajszája, amikor tavaly ősszel a miskolci Cinefesten zajos közönségsikert aratott — nem egy friss filmről van tehát szó, mégis rendkívül örömteli a hazai mozipremierjének már a ténye is. Egy olyan filmről beszélünk ugyanis, ami egyrészt különleges, egzotikus darab (milyen gyakran játszanak a magyar mozik új-zélandi filmet?), másrészt pedig az ember legszívesebben minden ismerősének ajánlaná kortól, nemtől és filmízléstől függetlenül, mert miután megnézette velük, biztos lehet benne, hogy fülig érő szájjal köszönik majd meg a tippet.
A Vademberek hajszája ráadásul most pluszban azért is érdekes, mert az a Taiki Waititi rendezte (és írta Barry Crump regénye nyomán), aki a következő Thor-mozit, a Ragnarököt is készíti, és aki szuperprodukciókban teljesen tapasztalatlan új-zélandi alkotóként részben épp ennek a filmnek köszönhetően kapta meg a nagy melót. Meg persze a Hétköznapi vámpíroknak köszönhetően, amit szintén ő (társ)rendezett és írt, és ami a magyar mozikban is népszerűnek bizonyult, méltán (Waititi ezen kívül két, még kisebb filmet – Sas kontra cápa, Boy – rendezett, és a hazájában inkább komikusként volt eddig ismert). A parádés vámpír-áldokumentumfilmhez képest most egy erősen másfajta filmet hozott össze — ami nem kevésbé vicces, csak épp másképp, és közben hatalmas szíve is van. Ez a hatalmas szív pedig legfőképp egy hatalmas kisembernek, Ricky Bakernek köszönhető, akiről nehéz eldönteni, hogy ennyire jól kitalált-megírt figura, vagy ennyire zseniális az őt játszó Julian Dennison — valószínűleg egyébként mindkettő.
Ricky Baker egy erősen túlsúlyos, vicchuntforthewilderpeople02es színes ruhákat hordó, állami gondozott, balhés, 13 éves srác, akit a film elején új nevelőszülőknél helyeznek el, valahol az isten háta mögött kettővel, az új-zélandi ősbozótos szélén. Ricky pedig minden előzetes várakozásra rácáfolva végül épp megszeretné ezt a helyet a műanyag ágymelegítővel, a disznóvágással és a Tupac nevű kutyával együtt, amikor a nevelőanyja váratlanul meghal, és ottmarad kettesben egy mogorva vén vadorzóval (Sam Neill karrierjének egyik legnagyszerűbb alakítása). De Ricky Bakernek esze ágában sincs visszamenni a nevelőintézetbe, így aztán irány a vadon, és néhány őrült fordulattal később már azon kapja magát a két főhős, hogy Új-Zéland legkeresettebb szökevényei lettek belőlük. Ami mondjuk Ricky Bakernek pont eléggé bejön, hiszen nem ő választotta a gengszteréletet, hanem a gengszterélet választotta őt (említettük már, hogy a srácnak eléggé komoly dumája van?).
A film elején arra számítunk, hogy egy elveszett-elvadult gyermeki lélek otthonra találásának szívmelengető sztoriját fogjuk látni, némi humorral. Aztán azt hisszük, hogy a mogorva öregember-cuki kisgyerek páros egymásra találásának sokszor látott sémáját mondják majd fel nekünk, vicces új-zélandi verzióban. Majd a törvény elől menekülős történetek ismerős motívumai bukkannak fel — de a Vademberek hajszájának egyik fő jellegzetessége, hogy sorban rácáfol minden elvárásunkra, miközben valójában be is teljesíti őket, csak más úton-módon. Amíg a huntforthewilderpeople03tköznapi vámpírok arra épített, hogy szándékosan kiforgassa egy zsáner kliséit, addig a Vademberek hajszája rengeteg közismert műfaji elemet felhasznál direkt módon, sokszor akár bevállalt idézetek és utalások formájában is (A Gyűrűk Urától a Rambón át a Thelma és Louise-ig), de mindebből egy teljesen egyedi és eredeti keveréket hozössze, történetmesélés, humor és hangnem vonatkozásában is. Ami a cselekmény előrehaladtával egyre őrültebb és elszálltabb a felszínen, de közben a film nagyon is tudatosan figyel arra, hogy a megfelelő módon, és mindent tökéletes ritmusban adagolva szórakoztasson.
A tudatosság és szabadság ezen szerencsés együttállása nem mellesleg rendkívül biztató a Thor – Ragnarökre nézve, miként Taika Waititi fantáziája is. A Vademberek hajszájában a legegyszerűbb jelenetet is fel tudja dobni valami játékos ötlettel, és a legképtelenebbet is ki tudja találni úgy, hogy magától értetődőnek tűnjön ebben a világban. Ez pedig vizuálisan ugyanúgy igaz a rendezésére, mint mondjuk párbeszédek terén — így fordulhat elő aztán, hogy amikor a vetítés végén fülig érő szájjal kijövünk erről a filmről, akkor egyaránt felemlegethetünk emlékezetes dumákat és beállításokat. Mert az tényleg garantált, hogy ez a film jókedvre derít: minden szakmai érdeme mellett a legjobb benne az, hogy elképesztő derű és életöröm árad belőle, miközben cseppet sem válik érzelgőssé. Láthatóan szeretettel fordul a karakterei és a nézője felé is, ezt pedig olyan jó fej és őszinte módon teszi, hogy lehetetlen nem viszontszeretni.

voxmeter100

101 perc, új-zélandi

 

Vademberek hajszája, 5.0 out of 5 based on 2 ratings
Reviewed by Echte on 11 May 2017

Szólj hozzá!