Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 11 + 7    

A password will be emailed to you.

hereditary01
Our Rating
Your Rating
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)

Örökség

2018.06.07. (Hereditary) Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?

KRITIKA

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy elsőfilmes rendező munkáját látva egyből zseninek nevezzünk valakit, és nem is mindig sül el jól (lásd szegény Richard Kelly esetét), de most megkockáztatom, hogy Ari Aster nemcsak egy hihetetlen nagy tehetség, hanem egy semmiből jött rendezőzseni.

Tóth Csaba

hereditary01Aster 2011 óta foglalkozik filmkészítéssel, de ha nem hallottál még róla, az nem a te hibád: mostanáig csak kisfilmekben utazott, az Örökség jelenti a nagyjátékfilmes bemutatkozását. A filmet januárban mutatták be először a Sundance Filmfesztiválon, ami nemcsak Oscar-esélyes drámák gyülekezőhelye, hanem kifejezetten erős szokott lenni az éjféli szekciójuk is, amiben olyan pompás műfaji mozik mutatkoztak be az utóbbi években, mint A Babadook, A boszorkány vagy a Hétköznapi vámpírok. Idén az Oscar-esélyes szekcióban nem volt túl erős a felhozatal, viszont az éjféli filmek közül messze kiemelkedett Ari Aster Öröksége, ami egy olyan komplex horrorfilm, ami egy tapasztalt nagyvad életművében is kiemelt helyen szerepelne, első filmként pedig már-már hihetetlen.
A film egy napilap gyászhírének képével indít. A Graham család veszítette el Ellent, a nagyit, ők gyűlnek össze a búcsúztatásra. Az elhunyt lánya, Annie (Toni Collette) gyászbeszédéből nem sok derül ki, talán csak annyi, hogy a nagyi nem arról volt híres, hogy nyílt lapokkal játszott, még a saját családja számára is rejtélyes maradt, és bár az utolsó időkben együtt éltek vele, úgy érzik, sosem ismerték igazán. Aster filmje feltűnően nagy teret enged a gyászmunka bemutatásának. Annie igazából nem az anyját gyászolja, inkább saját magát: amiatt van lelkifurdalása, hogy nem érzi különösebben rosszul magát attól, hogy már nincs velük az anyja. Vele ellentétben a lánya, a kissé különös arcú és viselkedésű Charlie (Milly Shapiro) úgy érzi, a legnagyobb szövetségesét veszítette el a nagyi halálával. Félelmetes az a jelenet, amikor az ágyban fekve az anyját faggatja arról, hogy ki fog vigyázni rá ezután, és miután az anyja azt mondja, hogy ő, a kislány azonnal azt kérdezi, hogy „És ha már te sem leszel?” Charlie amúgy is kissé bizarr jelenség. hereditary02Amikor a suliban egy madár az ablaknak csapódik, ő az óra után azonnal lemegy, hogy begyűjtse a hulláját, és szenvtelenül lenyisszantsa a fejét. Esténként el-eltünedezik, hogy a számára épített, egy fa lombkoronáján lévő házikójában rejtőzködjön, és senki se találjon rá. Peter, Charlie bátyja (a Jumanji – Vár a dzsungelből ismert Alex Wolff) átlagos kamaszfiú, aki legszívesebben csajozással és füvezéssel töltené az idejét, de a családja mindig csak akadályozza ebben. Aztán ott van még a családfő, Steve (Gabriel Byrne), aki két lábbal áll a földön, a józan ész igazi megtestesítője, akinek minden vágya, hogy a gyász okozta érzelmi krízishelyzetben is együtt tudja a családját, és minden menjen tovább a normális kerékvágásban. De nem mehet. Az első baljós jelek talán még felfoghatók egy család gyászmunkájaként is: akadnak ugyan nem hétköznapi dolgok, de még az ép ésszel felfogható kereteken belül. Aztán egyszer csak érkezik a telefonhívás, hogy megszentségtelenítették a nagymama sírhelyét, ezen felül pedig a családnak egy újabb tragédiával is szembe kell néznie: egy olyan szörnyűséggel, ami szavakkal egyszerűen leírhatatlan.
Aster nem sieti el a sztorivezetést, a filmje bő két óra hosszan hömpölyög, ráadásul nem ijesztgeti – illetve csak ritkán – , hanem inkább nyomasztja a nézőjét. A játékidő több mint fele eltelik lassú, de magabiztos karakterépítéssel, és sokan lesznek majd a nézőtéren, akik ekkor azt fogják gondolni, hogy az Örökség valójában nem is horrorfilm, hanem a gyász legsötétebb oldalát bemutató, lélektépő dráma, és már önmagában ez is egy komoly teljesítmény, de Aster nem elégszik meg ennyivel. A horrorisztikus elemek lassú elszaporodásával együtt alaposan el is bizonytalanítja nézőjét. Vajon mindazok a rémségek, amiket Annie látni vél, valóban jelen vannak, vagy csak az ép elméje kezd megbomlani (a film egy pontján Annie elmeséli, hogy a felmenői közül többen is mentális betegséggel küzdöttek), és ennek a kivetüléseit látjuk. Ilyen értelemben az Örökség olyan testvérfilmekkel bír, mint A Babadook, A boszorkány vagy a Rosemary gyermeke. Nem könnyű eldönteni, hogy a sötét természetfeletti valóban szerepet játszik-e a történetben, vagy mindannak, amit látunk van valami hereditary03racionális, értelmes és hétköznapi magyarázata, ami persze legalább annyira rémisztő tud lenni, mint a túlvilági rettenet. Az Örökség ereje pont abban rejlik, hogy olyan részletességgel és figyelemmel bontja ki a négy karakter drámáját és csoportdinamikáját, hogy bár drámaként is nagyszerű mozi, de itt a karakteralapozás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy Aster általa húzza ki alólunk a szőnyeget, és valami olyasmit kapjunk, amire biztosan nem számítottunk.
Rengeteget tudnék még mesélni az Örökségről, mert egy rendkívül komplex felépítésű, már-már elviselhetetlen feszültségű mozi, de a helyzet az, hogy nem lehet. A film ugyanis az első háromnegyed órája után teli van olyan fordulatokkal, amiket vétek volna leleplezni. Aster ugyanis (a forgatókönyvet is ő írta) azon kevés rendezők egyike, aki képes meglepni a nézőjét, legyen az bármennyire rutinos horrorőrült, mint például e sorok szerzője. Izgalmas a zenehasználata, erőteljes és alaposan átgondolt a képi világa, a történet pedig fokozatosan visz el bennünket a teljes őrület felé, miközben olyan horrorisztikus képsorokkal operál, amik valósággal beégnek a retinánkba, és napokkal a film megnézése után sem akarnak eltűnni onnan. A rendező érettségére jellemző, hogy nála egy drámai párbeszéd is tud annyi feszültséget hordozni, és olyan sötét témákat érinteni, amik az erejét egyenértékűvé teszik a a film mesterien megkomponált horrorképeivel. Az Örökségben minden színész nagyszerű, de valakit mégis ki kell emelnem. A Hatodik érzékből, A család kicsi kincséből és a Muriel esküvőjéből ismert Toni Collette ugyanis élete alakítását nyújtja. Rendkívül bátor színésznő, aki egyáltalán nem retten meg attól, hogy nem fogják szeretni a nézők. A karaktere lelkének olyan sötét mélységeit képes megmutatni, ami önmagában rémisztőbb a legtöbb horrorfilmnél.

voxmeter100

127 perc, amerikai

Reviewed by Echte on 06 June 2018

Szólj hozzá!