Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 6 + 9    

A password will be emailed to you.

madelinesmadeline01
Our Rating
Your Rating
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)

Madeline a mélyben

2019.01.10. (Madeline’s Madeline) A New Jersey-i tinédzser, Madeline lelkes tagja egy jónevű, progresszív kísérleti színházi társulatnak. Édesanyja szemében Madeline egy védtelen, mentálisan sérült teremtmény, akinek állandó felügyeletre és kezelésre van szüksége, ezért aggódva figyeli, hogy lánya egyre fontosabb szerepet kap a csapat munkájában. Amikor a társulat karizmatikus vezetője, Evangeline a lány tehetségétől megbűvölve arra ösztönzi Madeline-t, hogy szője bele problémás múltját és gazdag belső világát a kollektív alkotói folyamatba, a valóság és a performansz közti határvonal kezd elmosódni, meglepő és destruktív fordulatokat véve a biztonságos próbák teréből a valóságba. De mi is a valóság? Josephine Decker kompromisszumoktól mentes drámája a Sundance Filmfesztiválon debütált, ahol lenyűgözte a kritikusokat eredetiségével, bátorságával, és a főbb szerepeket alakító Molly Parker (Kártyavár, Deadwood), Miranda July (Én, te és mindenki, akit ismerünk) és a címszereplő Helena Howard átütő játékával.

KRITIKA

Josephine Decker talán a legizgalmasabb fiatal tehetsége az amerikai függetlenfilmes szcénának. Már csak azért is, mert teljesen más háttérrel rendelkezik, mint a legtöbb direktor: egyrészt, mert a színészből indul ki – hiszen ő maga is az – illetve a mozgóképes megvalósítás terén imád kísérletezni. A Madeline a mélyben esetében, történetesen minden összejött neki.

Csákvári Géza

madelinesmadeline01Nagyon elszánt és nyitott gondolkodású filmőrültnek kellett lenni ahhoz, hogy végignézzük 2013-as debütjét, a totálisan (azaz mind a dialógusok, mind a kamerakezelés terén) improvizált Butter on the Latch-et, vagy a klasszikus narratívát már nyomokban tartalmazó egy évvel később bemutatott Thou Wast Mild and Lovelyt. A klasszikus három felvonást vagy a nagy mesélést hiába vártuk, de atmoszferikusságukban lenyűgöző munkák voltak már ezek is. Elképesztő érzelmi hatású darabok, nehezen hittem el, hogy Decker tulajdonképpen dokumentumfilmesként kezdte. Ha úgy tetszik, bitang jól érzi, mit kell tenni a valósággal, hogy izgalmassá tegye.
Ahogy egyszer bevallotta, a három legnagyobb filmes hatás a számára Lars von Trier Antikrisztusa, Stanley Kubrick Ragyogása, illetve a Darren Aranofsky rendezte Fekete hattyú. Hiszek neki: legújabb filmje, a Madeline a mélyben esetében mindhárom mű számos parafrázisa kitapintható a delikát részletekben. De ennél sokkal izgalmasabb Decker gyakorlati ismerete az immerzív színházi határkeresésről, amelyet tökéletesen megvalósított a mozivászon. De hogy ezeket elemezhessük, muszáj beszélni a narratíváról, mert a Madeline a mélyben esetében a dramaturgiát tekintve igen pontos történetet látunk.
A címszereplő (akit a pályakezdő Helena Howard alakít elképesztő váltásokkal és mélységekkel) pszichés beteg. Nem fontos a kortörténet, túl van több kórházi kezelésen és szemmel láthatóan nehezen jön ki az anyjával, Reginával (Miranda July). Nem tudjuk, mi pontosan a feszültség forrása, de sokatmondó az apa fizikai hiánya – bár szellemi értelemben végig ott kísért. Fontos, hogy Madeline tudatos beteg, tehát tisztában van az állapotával, és minden bizonnyal az Evangeline (Molly Parker) nevű író-rendező vezette színházi társulathoz is terápiás céllal csatlakozott. Fontos kiemelni, hogy műhelyszínházról van szó, tehát drámapedagógiai módszerekkel mennek le madelinesmadeline03„mélyre”, akár egy macska karakterébe bújva. Evangeline, aki a próbafolyamatok során közös, kreatív munkával akar létrehozni egy előadást és az annak alapjául szolgáló színjátékszöveget, meghív egy embert, aki korábban börtönben volt. Mert ugye először egy börtönsztorit képzelt el. Ám ahogy a rendező észreveszi, hogy Madeline egészen más érzékenységgel rendelkezik, mint egy „normális” és rendezett elme, egyre inkább a fiatal lányra koncentrál. Minden egyes szituációban őt teszi be főszereplőnek, és lassan a színfalak mögött is intim kapcsolatba kerülnek egymással.
Nem a jó vagy a rossz a legnagyobb színházi dilemma, hanem a valóság és a fantázia szembenállása – vallja Evangeline, és Madeline-nel elkezdenek álmokról beszélni az egyik próba után. Csak míg a folyamatosan maszkot viselő művész megjátssza a maga kis manipulatív módszereit, a lány őszintén vall a legmélyebb titkairól. Itt kell kiemelnem Ashley Connor operatőr (ő fényképezte eddig Decker összes filmjét) elképesztő képeit, folyamatosan fenn tudja tartani azt az érzetet, mintha tényleg csak egyfajta félálmot látnánk: keveredik a valóság a képzelt világgal, mintha mi, nézők is tudathasadásnak lennénk kitéve. Connor figyelemre méltó játékossággal rögzítette a jeleneteket, amelyeket a vágás tesz egészen egyedivé. Hogy egyértelmű legyek: minden egyes szcéna esetében olyan érzésem volt, mintha mindent látnék. Ennek egyik oka, hogy egy-egy konfliktus esetében a nézőpont olyankor totálisan szöget vált, azaz hirtelen mindent a másik szemszögből is látunk. Illetve az is az operatőr „szemét” dicséri, hogy a pontosan tudja, érzi, hogy ha egy ember pásztázza a környezetet vagy a többi embert, akkor pontosan hova néz. Azért ez elképesztő emberismeret feltételez.
madelinesmadeline02De vissza a narratívához: Madeline varázslatos egyéniség, érdekes látni, hogy bármiféle szándék nélkül, de fanatizálja Evangeline-t, aki viszont maga sem veszi észre, hogy tulajdonképpen minden írott és íratlan szabályt áthág (például még Madeline anyját is többször kihasználja, majd megalázza), és ez végül lázadáshoz vezet a társulaton belül: egy performance keretében megvonják a hatalmat a vezetőtől. Nagyon nehéz szavakkal leírni, hogy tulajdonképpen mit látunk – ezért is kötelezően muszáj megnézni a filmet -, önmagában a rebellitás is nagyon izgalmas, de Decker mindemellett elképesztően zseniális módon hozza közös nevezőre a színház és a film műfaját.
A műben látható társulat egy házban próbál és játszik, sőt, még az utcára is kimegy. Kifejezetten New York-i stílus az immerzív színház, ahol a helyspecifikus előadás és a nézői részvétel fogalmát igyekeznek újra definiálni. A néző színpadon való megjelenítése önmagában (itt mi vagyunk azok a kamerán keresztül) még nem szünteti meg az őket és a színészeket elválasztó határt. Kitágulhat azonban a néző cselekvési körének határa, amint lehetőséget kap arra, hogy szabadon mozogjon a színpadi térben: változtathatja a helyét, járkálhat, és kedve szerint használhatja a jelenlevő tárgyakat, akár még az e-mailjeit is megnézheti a színpad egyik sarkában elhelyezett eszközön – emlékezzünk csak, amikor Regina kerül a vezető színész szerepébe, egyszer csak előkapja a táskájából a telefonját, hogy csekkolja. Az immerzív színház másik kulcskérdése a színpadi térben rejlő lehetőségek kitágítása, tehát amikor Madeline vezetésével kitáncolnak a házból az utcára, az maga volt a tökéletes színház. De mi meg mégiscsak egy moziban ültünk. Nem találok szavakat.

voxmeter090

93 perc, amerikai

Reviewed by Echte on 09 January 2019

Szólj hozzá!