Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 5 + 11    

A password will be emailed to you.

phantomthread01
Our Rating
Your Rating
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 0.0/5 (0 votes cast)

Fantomszál

2018.02.01. (Phantom Thread) A csillogó ’50-es években, a háború utáni Londonban Reynold Woodcock, a híres szabó (Daniel Day-Lewis) és nővére, Cyril (Lesley Manville) a brit divatvilág központi figurái: ők öltöztetik a királyi családot, a filmsztárokat, az örökösnőket, a felső tízezer tagjait, az első bálozókat és a rutinos dámákat a Woodcock Ház sajátos stílusában. Nők jönnek és mennek Woodcock életében, akik ihletet és társaságot biztosítanak a megrögzött agglegénynek, míg össze nem találkozik egy fiatal, magabiztos nővel, Almával (Vicky Krieps), aki hamarosan az élete állandó részévé válik, mint múzsa és szerető. Reynold eddig pontosan megtervezett és mintaszerűre szabott életét szép lassan szétzilálja a szerelem…

6 OSCAR-JELÖLÉS 2018
(Legjobb film; Legjobb férfi főszereplő: Daniel Day-Lewis; Legjobb női mellékszereplő: Lesley Manville; Legjobb rendező: Paul Thomas Anderson; Legjobb zene: Jonny Greenwood; Legjobb jelmez)

KRITIKA

Paul Thomas Anderson csalókán romantikusra szabott, ragyogóan elegáns művének ékköve természetesen Daniel Day-Lewis és Vicky Krieps párosa. Nagyon ügyes, ahogy a film andalgást mímel – hogy a végére alaposan felrázza a nézőt azzal, hogy valójában mit is mesél el egy véletlenül sem hétköznapi szerelemről.

Kovács Gellért

phantomthread01Stílusban, hangulatban sem hasonlítanak egymásra, mindenesetre érdekes valamennyire talán, hogy két kortárs, meghatározó amerikai filmrendező is a múzsának szentelte legújabb filmjét. Darren Aronofsky persze merőben mást mondott (és máshogyan) az anyám!-ban az alkotó lelkéről, az ihletről s arról, hogy mennyire tűnik el a hétköznapi ember a művészben. Andersonon is érződik az önelemzés igénye, ő sem karrierje legnagyobb filmjét csinálta most meg, de határozottan történetet mesél, s nem csak abban különbözik, hogy nem dühös a világra, hanem abban is, ahogy minden klasszikus módon kifinomult eszközével azon van, hogy a ruhakölteményeket viselő s a történet fiktív szabózsenijét körülvevő nőkkel együtt minket is elvarázsoljon Reynolds Woodcock tehetsége. Tehát bevonzani akar, s nem elidegeníteni. Profi igyekezete pedig jó darabig szinte szórakoztatóvá nemesíti Woodcock összes civil érzéketlenségét. Árad és szinte egyfolytában szól Jonny Greenwood remek filmzenéje, Woodcock varr, szemétkedik, fogadja a bókokat. Anderson (aki nem csak írta és rendezte, de fényképezte is a filmet!) olyan miliőt teremt, hogy az ember szinte felemelkedik a székből, és lebeg az ötvenes évekbeli, szemrevaló belső terekben, s alighanem még azok a nézők is a sürgés-forgás hatása alá kerülnek, akik soha az életben nem gondolták, hogy egyszer érdeklődve figyelik majd, hogyan mozog a tű, hogyan készült egy patinás divatszalonban a menyasszonyi ruha.
phantomthread02Mert hát amikor az egyik legnagyobb, legszenvedélyesebb mai filmszínész játszik, ott bizony varázslat van – PTA pedig remek érzékkel megtalálta Daniel Day-Lewis partnerének Vicky Kriepst, s bár minden tiszteletem a 4. Oscarjáért induló aktorkirálynak, ebben a filmben az igazi csodálat a hölgyeket illeti. Egyrészt az elképesztően természetes Krieps bűvöletesen bontja ki a radikálisan ragaszkodó nagy szerelem, Alma karakterét, másfelől a Reynolds nővérét alakító Lesley Manville szintén feledhetetlen az egyszerre zsarnoki és testvére mániáit anyáskodva támogató másik kulcsszerepben.
A Fantomszál nagyobbik fele leginkább arról szól, pontosabban azt meséli el ráérősen, ahogy Alma megpróbál úrrá lenni az érzésen, hogy Reynolds egyszer majd őt is lecseréli, mert így megy ez abban a házban – aztán a forgatókönyv húz egy merészet, aztán a legvégén még egyet, s ezzel hirtelen már nem is a szabósztárról, az adottságairól és nőügyeiről kezd el szólni a film, hanem egy ép ésszel szinte felfoghatatlan (romantikus?) egyezségről, amelyről nehéz eldönteni, hogy szép, vagy rémisztő. De az biztos, hogy a maga meghökkentő módján logikusan következik a film egészéből. S az is az, hogy Paul Thomas Anderson is, akárcsak Aronofsky, elég sokat elárul arról, mit is gondol az árról, amit egy művésznek meg kell fizetnie azért, hogy csodát teremthessen, s múzsát találjon magának. S arról is, hogy mire lehet képes egy múzsa, hogy megtarthassa a művészt.

voxmeter085

130 perc, amerikai

Reviewed by Echte on 31 January 2018

Szólj hozzá!