Login | Register
Forgot your password?

Math Required!
What is the sum of: 7 + 6    

A password will be emailed to you.

firstman01
Our Rating
Your Rating
VN:F [1.9.3_1094]
Rating: 3.0/5 (2 votes cast)

Az első ember

2018.10.18. (First Man) A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése. A forgatókönyvet a Spotlight: Egy nyomozás részletei Oscar-díjas forgatókönyvírója, Josh Singer jegyzi.

KRITIKA

Pazar látvány és egy karaktertanulmány: ez lett Damien Chazelle első grandiózus blockbustere, amely végül a Holdra repíti a nézőt.

Csákvári Géza

firstman01Damien Chazelle, a csodagyerek. Bár ez a jelző nem is illik túlságosan rá, hiszen – ha nem számítjuk a szinte „láthatatlan” Guy and Madeline on a Park Bench-et – tulajdonképpen igen felnőtt, átgondolt művekkel indult, így leginkább csodaemberként illene őt nevezni. Mind a Whiplash, mind a Kaliforniai álom mesterien elkészített mozgóképek voltak, amelyekben zseniálisan adagolta az érzelmeket, elegáns könnyedséggel játszotta ki az adott zsánereket, és ha gondolt egyet, akkor olyan montázsokat alkalmazott, amelyek a székbe szögezték a nézőt, mind emocionális, mind intellektuális szempontból. Kompakt, hibátlan művek voltak jól átgondolt és megvalósított dramaturgiai ívvel – de ne feledjük, ezek kvázi „olcsó”, független produkcióknak számítottak. Mindazonáltal az Oscar-díjak sem kerülték el ezt a két filmet, a Kalifornia álom direktori aranyat is ért, így idő kérdése volt, hogy Chazelle mikor rendez egy nagyköltségvetésű blockbustert. Nem kellett sokáig várni, ez lett Az első ember, a megbízó pedig maga Steven Spielberg volt a háttérben, aki producerként irányította a projektet. Így talán rögön sejthető is, miért a profizmus szó jut az eszembe Az első ember kapcsán és nem az egyediség.
Chazelle életében most rendezett úgy előszőr, hogy nem ő írta a filmje forgatókönyvét. Ha európai közegből jönne, akkor azt mondanám, hogy Az első ember nem szerzői alkotás. A szuperprodukció James R. Hansen azonos című bestsellerén alapul, amely tulajdonképpen egy rendhagyó Neil Armstrong (Ryan Gosling) biográfia. Az irodalmi alapanyagból Josh Singer (Spotlight – Egy nyomozás részletei) írta a forgatókönyvet, ami tisztességes adaptáció lett, kiegyensúlyozott elegye Armstrong Földön, illetve a világűrben töltött mindennapjainak. Az egész mű visszanyúlik az asztronauta karrierjének elejére, amikor csak tesztpilóta volt, majd élete nagy tragédiáját is nyomon követhetjük, ami után sosem lesz már az az ember, aki volt. De talán pont ez adta az erőt neki, hogy a szó szoros értelmében az első ember legyen, aki a Holdra lépett. Egyszóval Singer jó munkát végzett a száraz tényadatok dramatizálása során, hiszen olyan történetet kellett újramesélnie, amit mindenki ismert, és a mondatokat, amiket nem lehet nem kimondani egy ilyen filmben, ügyesen beépítette a cselekménybe. Pontosan tudjuk, hogy mi történik a Gemini, majd az Apollo program során, és tudjuk, firstman03hogy Armstrong eljut a Holdra. Persze hogy ez ne legyen érdektelen, kellett Chazelle rendezői kézjegye is, akiben tizedannyi pátosz sincs, mint mondjuk Michael Bayben (így a belassított amerikai zászlókból is sokkal kevesebbet kapunk), sokkal inkább érzelmi alapokon feszik az ő lelkivilága, így ne csodálkozzunk, ha a Holdra szállás során a film nem a történelmi eseményt magasztalja, hanem Armstrong lelki megnyugvásában keresi a kulminálás lehetőségeit. Tehát, ha úgy tetszik, akkor ez a film nem is a Holdra szállás dicsőséges története, hanem egyetlen ember alapos és átgondolt portréja.
Bár Az első ember sok szempontból nettó hollywoodi produkció – elvégre mégis egy ember diadalútjáról szól – számos pontján tud rendhagyó és játékos lenni. Chazelle egyértelművé teszi, hogy igen nagy hatással van rá Christopher Nolan stílusa és filozófiája. Ezt már csak az is determinálta, hogy Nathan Crowley-t, Nolan állandó munkatársát kérte fel látványtervezőnek, akivel az analóg módszerekhez nyúltak. Azaz díszleteket építettek, ahol lehetett, mellőzték a CGI-t, és olykor tényleg visszaköszön a Dunkirk csatajeleneteinek puritánsága, de valami egészen leleményes módon még Stanley Kubrick 2001 – Űrodüsszeiáját is megidézik. Amúgy csak egy-egy atmoszferikus szcéna erejéig, Crowley és Chazelle az repülős-űrhajós jelenetekben nem a külső, hanem a belső látványvilágra és hangulatra összpontosítottak. Arra a klausztrofób világra, amikor be vagyunk zárva egy apró helyre, és csak sejthetjük, hogy mi van a körülöttünk lévő külvilágban. Chazelle remekül játszik el ezzel a gondolattal, hogy a világűr hőseit nem 3D-ben forgó kamerával kell illusztrálni, hanem úgy, hogy a lehető legfullasztóbb és legkevésbé ünnepélyes legyen. Olykor pedig ebbe belefért némi költőiség is: például amikor Armstrong és társai épp a kilövésre várnak, és a kis kukucskálóablakon az űrhajós elnézi, ahogy elröppen felettük egy madár. Aztán ők még magasabbra szállnak.
Ha csakis és kizárólag űrhajós jeleneteket láttunk volna Az első ember mintegy száznegyven perces játékidejében, akkor lehet, hogy nem is lenne semmilyen hiányérzetünk. Még firstman02az is rendben van, hogy a történetben visszanyúlunk Armstrong korai karrierjéhez és a személyes tragédiájához, de az már viszont némileg problematikus, hogy a „repülős” részek mellé igen jelentős családi drámát is kerekítettek az alkotók. Direkt használom a többes számot, mert Armstrong és neje, Janet (Claire Foy) konfliktusai igencsak elnagyoltak és totálisan olyanok, mintha egy öregkori, rossz formában elkövetett Steven Spielberg-film részei lennének. Janet karaktere nagyon furcsa a film többi, zseniális megálmodott és megalkotott részei mellett: pont nincs annyira megírva, hogy dramaturgiailag jelentős figurája legyen a történetnek, viszont, mivel nem az, a vásznon töltött ideje túl soknak tűnik. Egyszerűen érdektelenre sikerült a családi szál, persze nem baj, hogy egyfajta kontrasztként is szolgál a család Armstrong elhivatottságának és olykor érzelmi blokkjainak ábrázolására, csak éppen túl sokszor fulladnak ezek a szcénák sematizmusba, így tökéletes unalomforrásként működnek. Miképpen az is igencsak sematikus, ahogy Chazelle a többi űrhajóst bemutatja. A legalapvetőbb kliséket alkalmazza Edward Higgins White (Jason Clarke) esetében is: amint megtartja a nagymonológját az élet értelméről, pontosan tudjuk, mi fog történni vele a következő jelenetben. Persze duplán, mert az ő tragikus sorsa is pontosan ismerhető a történelemből.
Mindazonáltal ismerjük el, Az első ember epikus a maga nemében. Pazar vizualitással kiállított mű, amelyben Ryan Gosling kezd a minimalizmus után újra színjátszani – ez pedig már önmagában jó hír. Aki pedig egy picit is érdeklődik az űrhajózás története iránt, nem fog csalódni. De a mesteri jelzőt sajnos most nem lehet alkalmazni.

voxmeter080

141 perc, amerikai

Az első ember, 3.0 out of 5 based on 2 ratings
Reviewed by Echte on 17 October 2018

Szólj hozzá!